2016. május 10., kedd

46 § AZ EMBER HATÁSA A KÖRNYEZETRE. ÖKOLÓGIAI ETIKA


Az ember rendkívül nagy hatást gyakorol a természetre. Fejlett agyának és gyors, hatékony tanulási képességének köszönhetően már az ősidőktől kezdve változtatta és változtatja környezetét.
A kezdeti gyűjtögető életmódot idővel felváltotta a vadászat, ami nem csak élelmet biztosított, de ruházkodási és más kényelmi lehetőségeket is teremtett. Az olyan nagytestű állatok, mint a mamutok vagy a gyapjas orrszarvú vadászata kifizetődőbb volt, és olyan hatékonyan művelték, hogy egyes tudósok szerint ez nagyban hozzájárult az említett állatfajok kihalásához. Az ilyen hatalmas növényevők kiesése a táplálékláncból magával vonzza sok növény és állatfaj eltűnését. Így biztosan állítható, hogy az ember már az ősidőkben is jelentős változásokat volt képes előidézni a természetes ökoszisztémákban.
Az ókori civilizációk létrejötte szorosan összefügg a növénytermesztéssel és az állattenyésztéssel. Miközben mezőket, kerteket, legelőket alakítottak ki, elfoglalták a természetes területeket és mesterséges (=ember alkotta) ökoszisztémákat hoztak létre. Az ilyen ökoszisztémákat szinte egyetlen fajta kizárólagossága jellemzi, azaz ezek egyazon faj nagy telepei (pl: búzamező, almáskert, kukoricatábla). Magától értetődő, hogy a rövid idő alatt létrehozott rendszerben nincsenek fejlett táplálékláncok, ezért a kívánt összetételben csak az ember folyamatos felügyelete mellett maradhatnak fenn (pl: természetes, hogy a kihasználatlan területen megjelennek más fajok is – felnövi a gaz a kukoricát; mit csinál az ember?...  Vagy növényevők jelennek meg – hernyók eszik a fák levelet; mit csinál az ember? …).
A mesterséges ökoszisztémák talaja gyorsan kimerül, ezért elengedhetetlen a folyamatos tápanyag-utánpótlás, azaz trágyázás.
Nagy területek trágyázására leggyakrabban műtrágyát használnak, aminek egyik előnye hogy könnyen kijuttatható, és szinte minden fontos tápanyagot megad a növények számára, ugyanakkor a műtrágya egy vegyi anyag, és ha rosszul adagoljuk, mind a növényekre, mind a környezetre és nem utolsó sorban a műtrágyán nevelt növénnyel táplálkozókra is nagy veszélyt jelenthet.
Bizonyos növényekkel táplálkozó egyes rovarok vagy gombák esetleg baktériumok számára kimeríthetetlen táplálékforrásként szolgálnak az egyazon növényfaj nagy területei és megállíthatatlanul elszaporodnak. Így hát az ember maga hozza létre az olyan jelenséget, mint a mezőgazdasági növények „kártevői”. A folyamatos trágyázás és kártevők elleni küzdelem gyakran nagyobb erőfeszítéseket igényel, mint egy új terület megművelhetővé tétele. Ezzel magyarázhatók a múltbéli hatalmas erdőirtások, ami sokszor felégetést jelentett.
Az ilyen földművelés vezetett ahhoz, hogy hatalmas területek sivatagosodtak el Dél-Afrikában, az Arab félszigeten valamint kis- és közép-Ázsiában, ahol az ókori földművelő civilizációk éltek.
A XX századra az emberi tevékenység természetre mért hatása elérte a kritikus szintet. A fokozódó gazdasági növekedés azonban csak  fokozódó egyéni fölhasználással biztosítható, ez pedig az említett egyensúlyt a természeti források kimerülésének (és szennyeződésének)  irányába tolja el.

Tekintsük át összefoglalva ezeket: 
1 ábra
Földünk felszínének négyötödét víz borítja, ezért szinte hihetetlennek tűnik a hétköznapi ember számára, hogy egyes előrejelzések szerint bizonyos területeken komoly vízhiánnyal kell számolni a harmadik évezred elején. Ahogyan azt az 1 ábra mutatja, az emberi fogyasztásra könnyen hozzáférhető víz mennyisége rendkívül kicsi a Föld felszíni vízkészletéhez viszonyítva.
E képhez az is hozzátartozik azonban, hogy ezen vízkészletbe bocsátjuk a technoszféra szennyezőanyagainak jelentős részét. Ennek eredményeképpen az utóbbi 50 évben az 1 főre jutó jó minőségű édesvíz mennyisége egyharmadára csökkent. Modellszámítások alapján az egész Földet tekintve az emelkedő emberi szükségletek lassan elérik a felhasználhatóság maximumát. Ennek azonban a környezeti problémákon túl súlyos társadalmi, politikai, gazdasági következményei lehetnek.




2 ábra
Földünk légkörével hasonló jellegű problémák merülnek föl, mint a vízzel kapcsolatban. A 2 ábrából jól látható, hogy a Föld tömegéhez képest a légkör elenyészően kis tömegű, s rendkívül vékony réteget alkot. Hasonlóan a vízhez, nem csak mennyiségi problémákkal kell szembenéznünk. A fő kérdés ma már az, hogy a minősége megfelel-e a bioszféra számára, hiszen az antropogén tevékenység következtében jelentős változások következnek be Földünk légkörében. Csökken az ózon-koncentráció, amelynek következtében fokozódik a Föld felszínére jutó káros ultraibolya-sugárzás, növekszik az üvegház hatású gázok mennyisége, melynek eredményeképpen globális klímaváltozás (globális felmelegedés) következhet be. A felmelegedés következtében olvadnak a sarki jégsapkák, ami katasztrofális következményekkel jár a helyi ökoszisztémákra, és beláthatatlan hatású a világtengerek édesvízzel való felhígulása. 
A fosszilis tüzelőanyagok elégetése következtében füstköd és savas eső alakulhat ki. A sósav és salétromsav (nitrogén-sav) károsan befolyásolja a növények fejlődését, az állatok pusztulását okozza; hatásukra a kőzetek és a fémek gyorsabban porladnak (erodálódnak) vagy korrodálódnak.
 A gazdasági tevékenység, az ipar nagyban hozzájárulnak az emberiség és az életszínvonal fenntartásához. Ha hirtelen állna le a gazdaság, az éhínséghez és humanitárius katasztrófához vezetne. Ezért csak következetesen, lépcsőzetesen lehet a jelenlegi technológiákat felváltani olyanokkal, amik minimális károsodást okoznak a természetes környezetben. Ez sok időt és erőfeszítést igényel.

Mint azt Vlagyimir Ivanovics Vernadszkij kiváló ukrán tudós megfogalmazta, ha tudatosul milyen hatással bírnak a bioszféra fejlődésére, az emberek képesek megtanulni káros hatások nélkül alakítani környezetüket.
Mára már nyilvánvaló, hogy a jelenlegi gondolkodás tömegméretű, radikális átalakulására van szükség, egy olyan új erkölcs kialakulására, mely sokkal inkább tudatában van az erőforrások korlátozottságának, s a környezetvédelem fontosságának. A Világ Természetvédelmi Szövetsége (IUCN), az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és a Világ Természetvédelmi Alap (WWF) 1991-ben egy új világerkölcs kialakítását sürgették, egy olyan új világetikáét, mely a fenntartható fejlődés alapja, s mely a jelenleginél sokkal környezettudatosabb viszonyulást jelent az emberek részéről. Hangsúlyozták, hogy ez az új világetika lehetne az egyes országok által elfogadandó környezettudatos törvények alapja.  
Az új világetikának az eddigi környezetpusztító, a környezettel szemben rablógazdálkodást folytató viszonyulás helyett egy környezetvédő, ökológiai megközelítést kell alkalmaznia. A környezeti etika vagy ökológiai etika feladata, hogy ökológiai tudatosságot és felelősségérzetet alakítson ki az emberekben, s így a természetes környezet iránti felelősségtudatos társadalmat hozzon létre.
Az ökológiai etika alaptételeit a XX század 80-as éveiben fogalmazták meg. Alapítóinak tekintik Aldo Leopold amerikai ökológust és Albert Schweitzer Nobel-békedíjas német filozófust. Ők először jutottak arra a következtetésre, hogy minden élő szervezethez úgy kell viszonyulni, mint az emberekhez.
1972-ben az ENSZ Közgyűlése az emberi környezetről szóló világkonferenciát hívott össze Stockholmba; ez volt az ENSZ első ilyen témájú értekezlete. 1982. október 28-án az ENSZ Közgyűlése elfogadta a World Charter for Nature-t (Világcharta a Természetért), ami az ökológiai etika alapjain nyugodott és az hirdette, hogy minden élőlénynek joga van a létezéshez.
A környezeti etika fontos feladata az, hogy tudatosítsa az emberekben, hogy ők nem a természet gazdái, hanem maguk is a természet részei. Minden természetkárosító behatás végül megoldandó problémaként kerül felszínre, aminek következményei nem mindig tehetők teljesen jóvá. Következésképpen, a természetes környezetet önmagáért kell védeni, függetlenül az ember érdekeitől.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése