40 § AZ ÁLLATOK TÁRSAS VISELKEDÉSE

Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és utódaik, kolóniát a nagy telepekben élő családok, államot egyes rovarok és emlősök. A nyitott közösségekbe bármelyik fajtárs csatlakozhat (pl. kolónia), míg a zárt közösségekbe csak meghatározott egyedek tartozhatnak (pl. család, hangyák és termeszek államai). Sok esetben a csoporton belül az egyedek nem egyenértékűek, hanem rangsor alakul ki közöttük. A társas viselkedés fontos eleme az agresszió és a terület-kisajátítás.

Az állatok társas viselkedésében megkülönböztetünk:

·         szaporodási (reproduktív) viselkedést,

·         csoportos viselkedést

·         territoriális (területkisajátító) viselkedést

Szaporodási viselkedés

A társas viselkedés fontos részét alkotják a faj fenntartására szolgáló, szaporodással kapcsolatos magatartásformák. Ezek túlnyomórészt öröklött mozgáskombinációk egymásra épülésével alakulnak ki. Az állatok szaporodása általában időszakos: egyrészt az előző utódnemzedék felnövekedése, másrészt az évszakos ritmus befolyásolja a szaporodás ciklusosságát. A szaporodás időszaka általában olyan, hogy az utódok kikelésekor vagy megszületésekor a fiatal egyedeket ne veszélyeztesse az időjárás, és a kedvező környezeti körülmények között fel is nőhessenek.

A szaporodás periodikusságát a környezeti tényezők változása alakítja ki olyan módon, hogy befolyásolja az ivarérett állatok idegrendszerének működését, hormontermelését, ezáltal a szaporodásra irányuló késztetést, a szaporodási magatartás motivációját. A szexuális késztetés kialakulása után a kulcsingert (beindító ingert) az ellenkező nemű fajtárs szolgáltathatja.

Udvarlás, násztánc

A párzást — illetve külső megtermékenyítésű állatoknál az ivarsejtek kibocsátását — csaknem minden magasabb rendű állatfajnál megelőzi valamilyen udvarlási szertartás, násztánc. Az udvarlás során a hímek gyakran megküzdenek egymással, illetve bemutatják előnyös tulajdonságaikat. Ennek szerepe az, hogy a nőstény kiválaszthassa az utódok számára legkedvezőbb tulajdonságokat biztosító apát. A násztánc során a hím és a nőstényegyed legtöbbször felváltva végez meghatározott, öröklött mozgássorokat, amelyekhez a kulcsingert mindig a másik egyed előző mozgása szolgáltatja. A násztánc öröklött magatartásai fajra jellemzőek, ez biztosítja, hogy csakis fajtársak között történhessen szaporodási folyamat. 

Az ivadékgondozási magatartás

Az állatok jelentős része a megtermékenyítést vagy a peterakást követően magára hagyja utódait. Ez jellemző a legtöbb gerinctelen állatra, a gerincesek között a halak és a kétéltűek nagy részére. Ilyen esetben a faj fennmaradását az biztosítja, hogy nagyszámú utód alakul ki. A fejlődő fiatal egyedek ugyanis önálló védekezésre képtelenek, táplálékszerzésük is bizonytalan, ezért túlnyomó többségük még az ivarérettség elérése előtt elpusztul. Az állatvilágban, különösen a magasabb rendű gerincesek körében, elterjedt jelenség az ivadékgondozás. Az ivadékgondozó állatoknak általában kevés utóduk van. A legegyszerűbb ivadékgondozási mód, amikor a lerakott peték mellé táplálékot is helyez a szülő. Ez jellemző egyes darazsakra. Gyakori, hogy az utódoknak élelmet hord a szülő, és gondozza is őket. Ez általános magatartás az emlősök és a madarak körében. Számos emlősállatnak, például a szarvasnak, vaddisznónak, nincs állandó vacka, ezek még vezetgetik is a fiatalokat. Egyes állatok testükön magukkal hordozzák utódaikat (pl. erszényesek, denevérek, majmok). A felnőtt állatok taníthatják is utódaikat. A ragadozó emlősök segítenek elsajátítani kölykeiknek a zsákmányszerzés legfontosabb fortélyait. A madarak segítik fiókáik szárnyra kapását. 

Önzetlen magatartás 

A termeszek kiszolgálják a királynőt
  (Forrás https://hbt-lako.blogspot.com/2013/12/termeszvarak.html)

Gyakori jelenség a fajtársak közötti „önzetlen segítségnyújtás”. Önzetlenségnek az etológiában azt hívjuk, amikor az állat tevékenysége valamelyik rokonának életben maradási vagy szaporodási sikerét megnöveli, azon az áron, hogy saját maga hátrányba kerül. Önzetlen magatartások akkor fordulnak elő, ha a segítségnyújtó egyed hátrányát meghaladja a megsegített egyed előnye. Ez a jelenség is a népesség fennmaradási esélyét javítja, hiszen az „önzetlenül” megsegített rokon továbbélése és szaporodása esetén a segítő génjeit is továbbörökíti. Jó példa erre, hogy az államalkotó rovaroknál a dolgozók terméketlenek, ám mégis ők végzik a szaporodó egyedek gondozását, ellátását, felnevelését. A fekete rigó megtámadja a fiókájára leső ragadozót, éles hanggal, jellegzetes repüléssel megpróbálja eltéríteni szándékától. 

Territoriális magatartás - Területkisajátítás

Az állatoknak létfenntartási és szaporodási viselkedéséhez megfelelő területre van szükségük. Ezt a területvédő magatartásukkal védelmezik. A terület birtokbavétele lehetővé teszi a rajta élők táplálkozását, szaporodását, ivadékgondozását, megfelelő védelmét. Sok állatfaj csoportosan foglal területet (pl. oroszlán). A csoporton kívül álló, idegen fajtársakat nem tűrnek meg, ha szükséges az egész csoport közös, agresszív fellépéssel eltávolítja a betolakodót. Az állatok saját területüket a többitől elhatárolják. Ehhez különböző eszközöket használnak: madarak: ének, korallhalak: szín, emlősök: szag, dörgölőzés (illatanyagok felkenése), rágcsálás, karmolás, mélyedések készítése.

Fadongók

A méhekre nagyon jellemző a territoriális magatartás, még a magányos méhek is. A gyakori fadongó nősténye egyedül készíti a fészket: üregeket rág ki a fában, amikbe egy petét rak. Ezután a nőstény a fészek közelében marad, védelmezi azt és felügyeli az ivadéka fejlődését egészen őszig, annak kikeléséig.

Szintén erős területkisajátító viselkedés jellemző a közönséges erdeimókusra. Minden mókusnak meg van a saját területe, amit egész életében igyekszik őrizni.  (Csak a városi környezetben, parkokban fordul elő többedmagával, még viszonylag kis területeken is, ahol rendszeresen etetik.) A párzási idény elején a hím mókus felkutatja a nőstényt, de a párzás végeztével azonnal visszatér saját területére. 

Gébics

A madarak között nem sok van, ami a párzási-fészkelési időszakon kívül magányos életmódot folytat és védelmezi területét, de a gébicsek jó például szolgásnak erre. 

A populáció fennmaradása szempontjából a terület-kisajátítás – territoriális magatartás – előnyös, hiszen a rátermettebb egyedek túlélését, szaporodását szolgálja.

Csoportos viselkedés

Az állatvilágban gyakorta megfigyelhető a szociális viselkedés egyik legalapvetőbb megnyilvánulása: a kisebb-nagyobb csoportokba rendeződés, a csoportos mozgás, táplálkozás, pihenés stb. valamely formája. Természetesen vannak jelentős eltérések, például halaknál, madaraknál a társas életmód jóval gyakoribb, mint a kétéltűeknél vagy a hüllőknél. 

Az európai papírdarazsak együtt építenek
fészket papírból,
 amit maguk állítanak elő cellulózból 

A társas rovarok (méhek, hangyák, darazsak, termeszek)  körében különleges, bonyolult csoportos szerveződés figyelhető meg. 

A csoportban való élés előnyei megkérdőjelezhetetlenek. A rajokba vagy csordákba szerveződő állatoknak könnyebb élelmet szerezni, ami ráadásul kevesebb energia-befektetést igényel. Ismert példa erre a farkasfalka vadászata.  A kékcinkék hatékonyabban kutatják fel az élelmet csoportokban. A tengeri madarak között vannak felderítők, akik azt fürkészik, hol találhatók nagy halrajok.

Bizonyos körülmények között több állatfaj szerveződik egy csoportba. A varjak és a csókák télen nagy rajban közösen keresnek élelmet és együtt is éjszakáznak.

A csoport nagyobb védelmet nyújt a ragadozók ellen is. A túl sok préda jelenléte megzavarhatja a ragadozót, amely így nem tud egy üldözendő egyedre koncentrálni, ami rontja a hatékonyságát. Ezt a vizuális megtévesztést segíti a halrajokat alkotó halak csillogó kültakarója vagy a zebrák csíkjai is. Előnyt jelenthet a "több szem többet lát" elve is, amikor a csoport néhány tagja figyel és figyelmezteti a többi tagot a veszélyre.

A cirkuszi idomítás az állatok magatartásának beható megfigyelésére alapszik. Ismert, hogy az üregi nyulak nagy családokban élnek. A csoportos viselkedés egyik megnyilvánulása náluk, hogy figyelmeztetik egymást a veszélyre. Az a nyúl, amelyik észlelte a veszélyt előbb hátsó lábaival dobol a földön, és csak azután ered futásnak a legközelebbi lejárat felé, miközben folyamatos irányváltásokat végez. Ezeket a sajátosságokat használják ki, miközben betanítják a nyulakat az olyan cirkuszi attrakcióhoz, mint „A doboló nyúl”.

Pézsmatulkok védekező pozíciója

Ha a veszély elkerülhetetlen a csoport védekező pozíciót vehet fel. A csoportos védekezés nagyon hatékony. Figyeljük meg, például, a Kanadában élő pézsmatulkok védekezését a farkasfalkával szemben. Ilyenkor a patások egy kört alkotnak, robosztus szarvaikkal kifelé fordulva. A fiatalok és a borjak a kör közepén maradnak. Ezt az alakzatot meglátva még az éhes farkasok is visszavonulnak. A ragadozók egyébként is leginkább azokra az állatokra támadnak, melyek lemaradtak a csoporttól (betegség vagy öregség miatt) vagy vadászat közben sikerült elkülöníteni a csoporttól. 

Az állatok viszonya a csoportban a csoport felépítésétől függ és fajra jellemző.

A rangsor (szakkifejezéssel hierarchia) azokban az állatcsoportokban alakul ki, amelyekben az egyedek személyesen ismerik egymást (pl. a baromfiudvar lakói, a páviáncsapat tagjai). A rangsorban elfoglalt hely vetélkedés, agresszív magatartás során dől el. A rangban elöl állók a dominánsok, a többiek az alárendeltek. A dominánsok kedvezőbb helyzetben vannak a táplálékszerzésben, a párzásban stb. A rangsor sok szempontból előnyös. Egyrészt kiküszöböli a csoporton belüli felesleges erőszakot, másrészt elősegíti az erősebb, értékesebb egyedek fennmaradását, szaporodását. A rangban elöl állók az erősebb, értékesebb egyedek, ők jutnak először táplálékhoz, szaporodási lehetőséghez, ezáltal tehát az előnyösebb tulajdonságú egyedek maradnak fenn, szaporodnak, és örökítik tovább kedvező tulajdonságaikat. 

A falkában csak a domináns hím emelheti fel a farkát

A farkasok társas életét, viszonyait szigorú rend: a szociális hierarchia szabályozza. A rendnek az egyik fő jellegzetessége, hogy a falka tevékenységét egy domináns hím, a falkavezér határozza meg. A falkavezér egy tapasztalt hím, ami sorozatos versengések, összetűzések során szerzi meg a vezér szerepét.

Szintén jól szervezett rangsora van a hódoknak. Itt az egyedeknek meghatározott családon belüli feladata van. Egyes hódok a hódvárban maradnak a kicsikre felügyelni, mások élelemszerzők, őrzők vagy építők.

Ellenőrző kérdések

1. Milyen társas viselkedési formákat ismersz?
2. Jellemezd a szaporodási viselkedést.
3. Jellemezd a territoriális magatartást.
4. Mik a csoportokban való élés előnyei?