33 § INGERLÉKENYSÉG. AZ ÁLLATOK ÉRZÉKSZERVEI ÉS JELENTŐSÉGÜK

33 §  INGERLÉKENYSÉG.  AZ  ÁLLATOK  ÉRZÉKSZERVEI  ÉS  JELENTŐSÉGÜK

Megismerhetitek mi az ingerlékenység, és hogyan valósul meg az állati szervezetben.

Már ismeritek azokat a sajátosságokat, amik megkülönböztetik az élőt az élettelentől. Ezek egyike az ingerlékenység. Ingerlékenységnek nevezzük az élőlények azon sajátosságát, hogy képesek felfogni a különböző hatásokat, és megfelelően reagálnak rájuk (sejtszinten, szöveti szinten vagy az egész szervezet szintjén). A szervezetet érő hatások lehetnek külsők és belsők. A külső hatások a környezetből érkeznek, míg a belsők magából a szervezetből és az életműködések fenntartására irányulnak. Az ingerelhetőség megnyilvánul az önvédelmi reakciókban is.

Az, hogy az állatok képesek érzékelni a környezet változásával létrejött különböző jelzéseket, felismerik, eligazodnak a változásokban, lehetővé teszi a gyors és megfelelő válaszadást.

Összehasonlítva a többi élőlénnyel az állatok gyorsabban és sokféleképpen képesek reagálni a különböző ingerekre.

Mi az inger? Ingernek nevezzük azokat a külső és belső környezeti változásokat, amelyek az erre érzékeny szövet(ek)ben anyagcsere-változást, ingerületi állapotot váltanak ki. Léteznek mechanikai (tapintás, nyomás, csípés stb.), kémiai, elektromos, hő-, fény-, hangingerek.

Foglaljuk össze:

Az élő anyag általános tulajdonsága, hogy a környezetében bekövetkező változásokra, működési állapotának, anyagcseréjének megfelelő változtatásával válaszol. Ezt a képességét nevezzük ingerlékenységnek. A környezeti változás az inger, ennek következménye az élő szervezetben létrejövő anyagcsere-változás - az ingerület. Az ingerület az inger haladását jelenti az idegsejteken.

A gyors és sokféle válaszreakció a fejlett idegrendszernek és az ingerek felvételére szakosodott érzékszerveknek köszönhető.

Az ingerlés mechanizmusa:
Az inger hat az érzékszervre, onnan az információ a központi idegrendszerbe jut, ahol feldolgozásra kerül és létrejön a megfelelő parancs, ami eljut a végrehajtó szervhez, és kialakul a válasz.  
A táblázat egy konkrét példán is bemutatja ezt:

általános	inger     →	érzékszerv, ami erre az ingerre szakosodott                     →	központi idegrendszer (feldolgozza az információt, kialakítja a megfelelő választ,   küldi az utasítást)          →	végrehajtó szerv           →	válasz kialakulása
konkrét példa	éles fény        →	szem (retina)                      →	agy (látómező)                          →	szemizmok, arcizmok       →	lecsukódik a szemhéj

Az érzékszervek nagyon szakosodottak, csak a megfelelő ingerkeltő hatásait fogják fel: a látószerv – a fényt,  a hallószerv – a hanghullámokat, a szaglószerv – a levegőben terjedő kémiai anyagokat (illóanyagokat), az ízlelőszerv – a folyadékban oldott kémiai anyagokat, a tapintószerv – a testet érő mechanikai hatásokat (pl: nyomást, szúrást).

Az érzékszervek speciális idegsejtekkel – receptorokkal – veszik fel az ingereket, átalakítva azokat idegimpulzussá. Az idegimpulzus az idegszálakon továbbítódik a központi idegrendszerbe.

A primitív állatoknak nincsenek érzékszervei, az érzékelés feladatát különálló sejtek vagy sejtcsoportok végzik.

Az űrbelűek (hidrák, medúzák, tengeri rózsák, korallpolipok) érzékelő sejtjei javarészt a tapogatókon helyezkednek el.

A parazita férgek (macskamétely, orsóféreg) érzéksejtjei egyenletesen oszlanak el kültakaró felső rétegében a test teljes felszínén.

A gyűrűsférgek között leginkább a soksertéjűeknél fedezhetők fel érzékszervek (szemek, tapogatók). A kevéssertéjűeknek nincsenek kifejezett érzékszervei, ami a talajlakó életmóddal áll összefüggésben.

A haslábú (csigák) és lábasfejű (nyolckarú polip, tintahal, kalmár) puhatestűek jól fejlett szemekkel rendelkeznek. A kagylók lábában helyzetérző-szervek találhatók, és a testük különböző részeiben vegyi érzékszervek is vannak.

Az ízeltlábúak érzékszervei rendkívül változatos felépítésűek.

A rákok fején, a szájnyílás előtt két pár csáp található. A rövid csápokon apró serték vannak, amik szaglószervként működnek és érzékelik a víz vegyi összetételét.  A hosszú csápok – tapintószervek. A rákoknak többnyire összetett szemei vannak.

A lepkecsáp érzékszőrei (tapintó, szagló, ízlelő).
 Egyes lepkék hímje 8 km-ről megérzi a nőstény illatát

A pókszabásúaknak egyszerű szemei vannak, ám ezekből gyakran több van, mint kettő. A környezetben leginkább tapintószerveikkel igazodnak el. E célt szolgálják a testüket és végtagjaikat borító érzékszőrök sokasága.

A gerinctelen állatok között a rovarok rendelkeznek a legfejlettebb és legváltozatosabb érzékszervekkel. A rovarok reagálnak a hangokra (széles hangsávban),a hőre, a nehézségi erőre (gravitációra), a levegő különféle illóanyagaira.

Az összetett szem sok egyszerű cellából épül fel

A rovarok egyik legfejlettebb érzékszerve a szem . A rovaroknál előfordulnak egyszerű és összetett szemek is.  Összetett szemük sokszor több száz egyszerű szemből épül fel.  

Az egyszerű szem a fénysugarakat összegyűjtő merev kitinlencséből, a fényt továbbengedő kristálykúpból, a fényérzékeny festéket tartalmazó receptorsejtekből, valamint az egyszerű szemet körülvevő, fénnyel szemben átjárhatatlan pigmentsejtekből épül fel. A pigmentsejtek biztosítják, hogy a tér egy pontjáról érkező sugarak egyetlen egyszerű szem receptorsejtjeiben alakítsanak ki változást (kivétel az éjszaka aktív rovarok szeme, ahol több egyszerű szemet közösen borít pigmentsejtréteg).

A rovarok és az ember látása

Tehát az összetett szem a sok-sok egyszerű szemnek köszönhetően a tér számtalan kis részletéről küldi az agyba az információt. Az agyban külön-külön alakul ki kép, amit az idegrendszer rak össze. Ez a szem így nem képes teljesen részletes képet készíteni, viszont az időben egymást követő képeket jobban elkülöníti, mint a gerincesek hólyagszeme. 

A gerincesek érzékszervei életterüknek megfelelően fejlődtek.

Szagló- és ízlelő szervek. A gerincesek szaglószerve egy pár gödör, ami a fej elülső részén található. A halaknál az áramló víz által szállított vegyületek jelenlétét érzékeli. A halak orrürege, a magasabbrendű gerincesekével ellentétben, nem közlekedik a szájüreggel. Tulajdonképpen egy be- és egy kimeneteli nyílással bíró gödör. Belső felületét redők növelik. Az orrgödör fölé emelkedő, kis, billentyűszerű bőrkettőzet a hal úszásakor a vizet az orrgödörbe tereli, így a víz folyamatosan átöblíti a szaglóhámmal borított területet.

A kétéltűekre (Amphibia) az jellemző, hogy az orrjárat a külső környezetet összeköti a szájüreggel, azaz a kétéltűeknek a halakkal ellentétben külső és belső orrnyílásuk is van. A szájban érzőbimbók vannak, de ezek inkább tapintó, mint ízlelőszervek.

A hüllőkben az orrüreg kialakulása során létrejön egy szaglóhámmal bélelt melléküreg is, amely később elszigetelődik az orrüregtől, s a szájüregbe nyílik. Ez az ún. Jacobson-féle szerv, amelynek üregét folyadék tölti ki. A teknősökben és a krokodilokban nem jelenik meg, a gyíkoknál és a kígyóknál azonban jól fejlett: utóbbi állatok a kiöltögetett, illatanyagokkal bevont nyelvüket vezetik e szerv szájüregbe torkolló nyílásába.

A legtöbb madár (Aves) csak gyenge ízérzékelésre képes, kivételt a gyümölcsevő fajok között lehet találni. A madarak szaglása jellemzően gyenge. Kivételt képeznek pl. a galambok, egyes tengeri madarak, a kivik és az újvilági keselyűk néhány faja. Ez előbbieknél a szaglás a tájékozódásban játszik szerepet.

Az emlősök (Mammalia) szaglása valamennyi szárazföldi gerincesé közül a legfejlettebb. A kifejezetten jó szaglóképességű állatok (mint pl. a kutyák) mellett vannak csekélyebb szaglóképességű, fajok (a főemlősök és az ember), illetve szinte szaglásképtelen állatok (pl. bálnák) is.

Az emlősök ízérzékelése is igen fejlett. Az ízérzékelés speciális, mikroszkópos dimenziójú receptorai az ízlelőbimbók. Legnagyobbrészt a nyelvben helyezkednek el (az ún. ízérző nyelv elsősorban az emlősökre jellemző), de találhatók még a lágy szájpadon és a gégebemenet környékén is.

Összetett szem és hólyagszem

Látószerv. A gerincesek látószerve egy pár hólyagszem (sötétkamra-szem), amit lencsék tesznek még hatékonyabbá. A különféle állatok szemei az élettérhez, életmódhoz, vadászati technikáikhoz alkalmazkodtak.

Az állatok szeme lehet oldalfekvésű vagy előrenéző. Az oldalt elhelyezkedő szemek nagyobb térlátást engedélyeznek, de a kép élességének rovására. Ilyen szeme általában a zsákmány-állatoknak van. Az előrenéző szemek kisebb teret látnak be, de a kép éles. Ilyen szem a ragadozókra jellemző, akiknek meg kell különböztetni a zsákmányt a környezettől, meg kell határozni helyzetét, távolságát.

A cápák, kétéltűek, hüllők és madarak szemének van egy különleges, harmadik szemhéja – a pislogóhártya. Ez a szem belső zugától indul ki. Feladata – biztosítani a kiszáradás és fertőzések elleni védelmet.  (A hozzá tartozó ún. pislogóhártya mirigy, valamint a könnymirigyek váladékát a szem külső (kötőhártyája) felszínén eloszlatja). Az emlősöknél igen elcsenevészett s a majmoknál és az embernél csak mint kis félholdforma redő van meg a szem belső zugában.

A legkifinomultabb látása a madaraknak van. Egyes ragadozó madarak látása nyolcszor élesebb, mint az emberé. A pusztai sas az ürgét már néhány-száz méter magasról meglátja, a vándorsólyom pedig kilométernyire észreveszi a galambot. Az ölyv száz méterről meglátja a szöcskét.

Hallószerv a rovarláb ízén

A levegő rezgéseit a hallószervek fogják fel. A rovarok hallószervének legfontosabb része a kitinhártya és a hozzá kapcsolódó érzéksejtek. Ilyen hártya van a szöcskék lábán és a sáskák potrohán.

A gerincesek hallószerve a fül. Ez összetett érzékszerv, amely magába foglalja az egyensúlyérző szervet is. Ez utóbbi érzékeli a tér bármely irányába történő elmozdulást, és tájékoztatást ad a test térbeli helyzetéről.

A kétéltűek hallószerve úgy alkalmazkodott, hogy képes legyen érzékelni a levegőben terjedő rezgéseket. A fej két oldalán dobhártyát találunk, ami a középfülbe vezeti a rezgéseket. A középfül hallócsontja a rezgéseket a belső fülbe továbbítja. Itt helyezkednek el a hangrezgéseket felvevő receptorsejtek. Ehhez hasonló a hüllők hallószerve is.

A madarak hallószerve felépítésében hasonlít a hüllőkére, de fejlettsége eléri az emlősök szintjét.  Fülkagylójuk nincs (a baglyoknál található ennek megfelelő struktúra), külső hallójáratuk rövid. A madarak nagyjából az emlősöknek megfelelő hangtartományban hallanak, de hangfelbontó képességük nagyobb.

Sok emlős legtöbbször a hallására hagyatkozik, ezért náluk nagyon jól fejlettek a hallószervek.

Az emlősök (Mammalia) hallószerve külső-, közép- és belsőfülre tagolódik.

Testméretéhez viszonyítva a legnagyobb
fülei a Hosszúfülű egyiptomi ugróegérnek van

 A külsőfül legjellegzetesebb képletei a porcos vázú fülkagylók. Ezek jól fejlett, izmok segítségével a hangforrás irányába fordítható képletek. Minél nagyobbak, annál több hanghullámot képesek felfogni, fejlettségük az adott faj hallóképességével korrelációban áll. A fülkagyló belső tere nem egy egyszerű tölcsér alak, benne akusztikailag fontos hajlatok, kiemelkedések vannak. A fülkagylóból a hanghullámok a külső hallójáratban vezetődnek tovább és rezgésbe hozzák a hallójáratot lezáró dobhártyát. A középfül üregében egymással sorban összekapcsolva három hallócsontocska található. Ezek a dobhártya rezgéseit nagyobb nyomással továbbítják a belsőfülbe (ide vonatkozó fizikai törvény:egykarú emelő-hatás). A belsőfül csontos és hártyás labirintusból áll. Emlős jellegzetesség, hogy a csigavezeték hossza jelentősen megnövekszik, és nevéhez hűen, spirál alakban felcsavarodik

Egyes emlősök képesek felfogni az ultrahangokat. Vannak olyan fajok (a denevérek és a bálnaalakúak), amik echolokációval - visszavert hang segítségével – tájékozódnak.

Az emlősök egyik érdekes érzékszervei a tapintószőrök (bajusz) a száj és az orr mellett, az ajkakon és a pofán helyezkednek el. Ezek segítségével akár teljes sötétségben is képesek bizonyos mértékig tájékozódni.

A bőr, mint érzékszerv

A bőr vagy köztakaró, mint a külvilággal közvetlenül érintkező szerv, igen nagy mennyiségű idegvégtestecskét (receptorokat) és szabad idegvégződést tartalmaz.

A halak esetében a bőrben levő tapintó érzékszerveknek igen nagy a jelentőségűk, ugyanis nemcsak a testfelületüket érintő, hanem a távolabbi ingerforrás jelenlétét is képesek érzékelni (pl. vízben terjedő rezgéseket). Az oldalvonalszerv a vízben élő gerincesek jellegzetes szerve, mely a fej, a törzs és a farok területén végighúzódó ”vonal”-ként látható. A víz áramlását és a vízben terjedő rezgéseket érzékeli.

 → Gödörszerv és Jacobson-féle szerv

 → orrnylás

A kétéltűek esetében is találunk a bőrben elszórt érzéksejteket, idegvégződéseket, amelyek a tapintás és hőérzékelés szervei.

A hüllők köréből csak a kígyók sajátos hőérzékelő szerveit említjük. Ezek érzékgödrök (gödörszervek), amelyek az óriáskígyóknál az ajkak mentén, a viperáknál és a csörgőkígyóknál az orrnyílás és a szem között helyezkednek el: az infravörös sugarakat hőként érzékelve lehetővé teszik a melegvérű zsákmány éjszakai felkutatását

Az emlősök bőre nagy mennyiségű végtestecskét és szabad idegvégződést tartalmaz. Ezek mechanikai (nyomás, rezgés) és hő ingereket vesznek fel és elsősorban a szőrzettől mentes csupasz bőrben találhatók.

Feladat

Hasonlítsd össze a ragadozó és prédája szemeinek elhelyezkedését

Így látják az állatok a világot (YouTube video)

ELLENŐRZŐ  KÉRDÉSEK

1.   Mi az ingerlékenység?

2.   Mi az ingerlés mechanizmusa?

3.   Hogy nevezzük az ingereket felvevő speciális idegsejteket?

4.   Milyen érzékszerveket ismertek?

5.   Melyik a pókszabásúak legfejlettebb érzékszerve?

6.   Melyik a rovarok legfejlettebb érzékszerve?

7.   Melyik a madarak legfejlettebb érzékszerve?

8.   Melyik az emlősök legfejlettebb érzékszerve?

9.   Írd ki milyen érzékszervei vannak a felsorolt állatoknak. Támaszkodj a 33§ és az előző témakörben tanultakra.

a.   Folyami rák

b.   Keresztes pók

c.   Mézelő méh

d.   Tintahal

e.   Fürge gyík

f.    európai krill

g.   fehér cápa

32 § AZ ÁLLATOK TESTTAKARÓJA. A KÜLTAKARÓ FUNKCIÓJA ÉS VÁLTOZATOSSÁGA. ALKALMAZKODÁS AZ AKTÍV VÉDELEMHEZ ÉS TÁMADÁSHOZ

32 §  AZ ÁLLATOK TESTTAKARÓJA. A KÜLTAKARÓ FUNKCIÓJA ÉS VÁLTOZATOSSÁGA.  ALKALMAZKODÁS AZ AKTÍV VÉDELEMHEZ ÉS TÁMADÁSHOZ

Megismerhetitek az állatok testtakarójának funkcióit és sokféleségét; miképpen alkalmazkodott a kültakaró a test védelmére

Miért nem emésztődnek meg az ember vagy az állatok beleiben élősködő férgek?

 Bármely szervezet a környezettel elsősorban kültakarójával érintkezik, amit hámszövetek alkotnak.

A különböző állatok más-más kültakaróval rendelkezhetnek, de az alapvető funkciók megegyeznek:

v  védi a test belső környezetét;

v  elhatárolja és egyben összeköti a szervezetet környezetével;

v  szerepet játszhat:

o   a test hőszabályozásában;

o   vízháztartásában;

o   légzésben;

o   kiválasztásban;

o   táplálkozásban.

A kültakaró legfontosabb szerepe a szervezet védelme a külső behatásoktól, ami nem csak a mechanikus sérüléseket jelenti, hanem olyan tényezőket is, mint a hő, hideg, nedvesség. Ezen kívül segít az álcázásban vagy a ragadozók elriasztásában.

Sok gerinctelen állat kültakarója egy sejtrétegből áll, ami izomrétegbe megy át.

Idézzük fel az űrbelűek (hidra) kültakaróját, ami javarészt hám-izomsejtekből áll, melyek közé a védelmet és vadászatot biztosító csalánsejtek ékelődnek.

A Laposférgek és Hengeresférgek kültakarója a bőrizomtömlő. A hámszövet összenő az alatta lévő izomszövetekkel, így működési egységet képeznek, amit már említettünk a támasztás- és mozgás szervrendszerének megismerésekor. Azaz a férgek bőrizomtömlője képezi a támasztás- és mozgás szervrendszerét és egyben kültakaró is, ami megvédi a szervezetet a külső behatásoktól. Ez a kettős feladat minden külső vázzal rendelkező állatra jellemző.

A parazita lapos férgek – szívóférgek vagy mételyek – hámsejtjei fölött egy nem sejtes burok található. Ez a plazmaburok – kutikula védi a mélyben lévő hámsejteket  a kölső környezeti viszonyoktól (pl: a gazdaszervezet emésztőenzimeitől, igy a parazita a bélcsatorna legagresszívabb környezetében is képes megélni).

A parazita galandférgek hámsejtjei számos apró nyúlványban túlnyúlnak a kutikulán. Ezeken a felszíni nyúlványkákon – bolyhokon keresztül veszi fel a parazita a gazdaszervezet bélrendszeréből a kész tápanyagokat. Azaz a galandférgek testtakarója tápanyagfelvételt is végez, ezáltal az emésztőrendszer teljesen hiányzik.

Puhatestűek kültakarója

A Hengeresférgek (fonálférgek (Nematoda)) bőrizomtömlőjének külső rétege a felhám (epidermis) által termelt jól fejlett, többrétegű kutikula, amelyet fejlődésük során többször levedlenek. Egyik fő feladata, hogy a környezet és a szervezet közti átjárhatóságot jelentősen csökkentse. Feladatát jól végzi, emiatt egyes fonálférgek olyan kedvezőtlen élőhelyeken is képesek megmaradni, mint a kiszáradó talajok, vagy a gazdaszervezetek bélcsatornája.

A gyűrűsférgek  és  puhatestűek kültakarója csupasz és nyálkás. A nyálka véd a kiszáradástól, valamint a sérülésektől, segíti a mozgást, és a férgeknél biztosítja a gázcserét. A puhatestűek lágy testét mésztartalmú külső váz védi. A csigák házát és a kagylók héját a köpeny mirigysejtjei hozzák létre.

A legjobb védelmi funkciót az Ízeltlábúak kutikulája végzi, hiszen azt kitin erősíti. A kitin nitrogén tartalmú szénhidrát, amely a kutikula fehérjéihez kapcsolódik. A kitinpáncél vastagságától függ az állatok testének keménysége. Legkeményebb a rákoké, mert kitinpáncéljukba mész rakódik. Legpuhább a pókoké, mert vázuk vékony rétegű. Ezen kívül a kutikulán gyakran képződnek különböző kinövések, serték, szőrök, tövise, amik az önvédelemben és az álcázásban játszanak szerepet. A szárazföldi Ízeltlábúaknál nagyon fontos a gazdaságos vízfelhasználás, a kiszáradástól való védelem. Sok faj esetében a kitinpáncél felszínt viaszréteg borítja, amely vízzáró funkcióval rendelkezik. A kitinváz képtelen növekedni, ezért a fejlődő állatok időnként eltávolítják magukról és újat hoznak létre, vagyis vedlenek.

Emlős bőrének ábrája

A Gerincesek altörzsébe tartozó állatok köztakarója nagyon változatos, de mindegyik alapja a bőr. A bőr három rétegből áll: a legfelső a felhám (epidermisz), a középső az irha, a legalsó pedig a bőralja. A gerincesek bőrén az adott osztályra jellemző bőrszármazékok képződnek (ilyenek lehetnek a pikkelyek, tollak, szőr, serte, pata, köröm, karom).

A legtöbb hal bőrét pikkelyek védik és valamenynyiüké sikamlós a nyálkától. A pikkelyek többnyire az irhában képződnek.

A kétéltű bőr szerkezete (Forrás: bioszfera.com)

A kétéltűek bőre csupasz, váladékos. A nyálkatermelő mirigyek váladéka nedvesen tartja a hámot, a méregmirigyek váladéka pedig elriasztja az ellenséget. A hámsejtek csak kissé szarusodnak el, így nem védenek a kiszáradástól, ugyanakkor fontos szerepet játszanak a gázcserében.

A szárazföldi élethez alkalmazkodott hüllők, madarak és emlősök hámjának külső rétege elszarusodott. 

A hüllők jellegzetes képződményei a szarupikkelyek, valamint a pikkelyek összeolvadásával képződött szarupajzsok. Egyes fajok testét a szarupajzsok és a bőrben lévő csontlemezek összenövéséből kialakult szarupáncél borítja. Növekedés közben bőrük szarurétegét a gyíkok kisebb-nagyobb darabokban, a kígyók egy darabban rendszeresen levedlik.

A halak (balra) és a hüllők (jobbra) bőrének keresztmetszete.
Hasonlítsd össze a két élőlénycsoport hámját és a pikkelyek keletkezésének helyét!

A madarak testét mirigyekben szegény tollas bőr fedi. Csupán a fartájékon található egy páros mirigy, a fartőmirigy, melynek váladéka vízhatlanná teszi a tollakat. A laza szerkezetű pehelytollak elsősorban a hőszigetelést biztosítják. A szárny evezőtollai és a farok kormánytollai a repülésben, a fedőtollak pedig a mechanikai védelemben játszanak fontos szerepet. Ezek a tollak a madarak alakját és színét is meghatározzák.

A tollak színe, tömöttsége, faggyúzottsága a környezet és az életmód szerint változik. Több madárfaj színe tökéletesen beolvad a környezetbe, vagyis rejtőszín. Rejtőszíne van például a nyílt területeken élő fácánnak. A vízimadarak – pingvinek, récék, ludak – tollazata tömött és a fartőmirigyük váladékától vízhatlan.

Mind a madarak tollazatát, mind az emlősök szőrzetét szaru alkotja. A kültakaró további szaruképződményei: a csőr szarukávája, a csüdszarupikkelye, a karom, a köröm, a pata és a tülök.

 Az emlősöket mirigyekben gazdag szőrös bőr borítja. Jelentősebb mirigyei a faggyú- és a verejtékmirigyek, valamint az utód táplálását biztosító tejmirigyek, de meg kell említeni az illatmirigyeket is. 

A faggyúmirigyek zsírszerű váladékot termelnek, ami segít megőrizni a bőr és a szőr rugalmasságát, nem engedi beférkőzni a baktériumokat és gombákat.

A verejtékmirigyeken keresztül kiválasztódik az anyagcseretermékek egy része, de alapvető funkciójuk a hőszabályozás – a test hűtése aktív verejték-elválasztással és vízpárologtatással.

Az illatmirigyek – módosult verejtékmirigyek, általában a ragadozó emlősökre jellemzők. Elsődleges funkciójuk a terület megjegyzése, az egyed meghatározása, valamint szerepük van a szexuális életben (párkeresésben). A bűzösborzféléknél viszont a védelemben is részt vesznek, hiszen bűzmirigyeikből veszély esetén váladékot lövellnek a támadójukra, ami nem csupán rendkívül rossz szagú, hanem égető érzést is kelt: a szembe jutva átmeneti vakságot is okozhat.

Az emlősök sikerességének megalapozásában nélkülözhetetlen szerepe van a tejmirigyeknek, amik módosult verejtékmirigyek. A legfejletlenebb emlősöknél (kacsacsőrű emlősök) a hasi oldalon elszórva helyezkednek el, s a tejet a kicsinyek a bundáról nyalogatják le. A tejmirigyek az erszényeseknél (kenguru, koala) már csoportosulnak, ún. emlőket alkotnak. Mivel összefutó vezetékeik az ennek területén kiemelkedő emlőbimbón nyílnak, az erszényesek kölykei már szophatnak. A legfejlettebb méhlepényeseknél az emlők a hónalj és a lágyéktájék között húzódó ún. tejléc mentén sorakoznak. Az emlők száma a szokásos utódszámhoz igazodik. (A tejléc mindkét nemben (nőstényeknél és hímeknél is) megjelenik, de a mirigyek kifejlődését és fejlettségét hormonális háttér szabályozza.)

A szőrzet alakulása éppúgy, mint a madaraknál, a környezet és az életmód függvénye. Például a talajban élő vakond szőrzete rövid, puha és selymes, a vízben élő fókáé tömött, a kékbálnáé hiányzik. A föld felszínén élő, sok veszélynek kitett keleti sün szőrszálai tüskévé módosultak, színük megegyezik a környezettel, így megfelelő álcázást biztosítanak.

Összefoglalva az emlősök bőre a következő funkciókat végzi:

Ø  védelem a

§  mechanikus és vegyi behatásoktól,

§  mikroorganizmusoktól,

§  különféle hőmérsékleti behatásoktól,

§  kiszáradástól;

Ø  szerepet játszik a

o   hőszabályozásban

o   gázcserében (légzésben)

o   káros anyagcseretermékek kiválasztásában.

A testtakaró színe szintén szerepet játszik a szervezet védelmében. A színezet lehet rejtő színezet, figyelmeztető- vagy riasztó színezet.

A rejtő színezet egy állat olyan színe vagy színmintázata, amely segít elrejteni őt a természetes környezetében. Lehetővé teheti, hogy a megfigyelő szeme elől az állat beleolvadjon a megfigyelési háttérbe. Nagyon sok példát lehet mondani a halak, kétéltűek és hüllők osztályából, de ilyen a zebra vagy a tigris csíkozása, ami megtéveszti a szemet, feloldja az állat körvonalait.

Egyes állatok (fejlábú puhatestűek, lepényhal, kaméleonok) speciális sejtjeiknek köszönhetően képesek megváltoztatni a színezetüket és a testfelszínüket is. 

A mérgező állatoknak sokszor van figyelmeztető- vagy riasztó színezete, ami jelzi a ragadozóknak az előrelátható kellemetlenséget. A színezet a passzív védelmet szolgálja. 

 Vannak olyan bőrszármazékok, amik aktív védelmet biztosítnak és elősegítik a támadást. Sok hal egyes bőrmirigyei méregmiriggyé módosultak, ezért az uszonyok úszósugarainak vagy a kopoltyúfedő töviseinek a szúrása veszélyes lehet. Az ilyen halak (dubincsok, tüskésráják, skorpióhalfélék vagy sárkányfejűhal-félék, tűzhalak, mérges pókhal) rendszerint lassú mozgásúak, ám ha közelítünk hozzájuk hirtelen támadnak, sérülést okoznak, amelyen át a mérgük bejut a szervezetbe.

Az aktív védelem egyik hatásos eszköze a karmok. A madarak és emlősök karmaikkal ragadják meg és tépik szét a zsákmányt.

Támadásra és védelemre szolgálnak a párospatájú emlősök szarvai. Szintén ezt a célt szolgálják a sünök és sülök valamint más állatok tüskéi.

Ellenőrző kérdések

1.      Milyen funkciókat láthat el az állatok kültakarója?

2.      Mely állatoknál van a kültakarónak szerepe a táplálkozásban? Milyen sajátosság teszi ezt lehetővé?

3.      Mely állatoknál van a köztakarónak szerepe a légzésben? Nevezd meg ezen állatok  kültakarójának sajátosságait.

4.      Mi jellemzi a madarak kültakaróját?

5.      Mi jellemzi az emlősök kültakaróját?

6.      A kültakaró mely sajátosságai teszik lehetővé a passzív és az aktív védelmet?

Feladat

1.      Elemezd hogyan váltogatják a kültakaró felső rétegeit a különböző állatok életük során.

2.      Asszociáció: Találd meg az összefüggéseket az állatok és a kültakaróra vonatkozó állítások között.

Róka	Hód	Gyík	Cserebogár	Pacsirta	Földigiliszta	Éti csiga	Tüskésrája	Foltos szalamandra	Anakonda

     1) növekedés közben vedlik
2) bőrmirigyei nyálkát választanak ki
3)  verejtékmirigyei vannak
4) bőrében méregmirigyek vannak
5) bőrének aktív szerepe van a gázcserében
6) bőre csontpikkelyekkel borított
7) tollazat 
8)  csillós hám és többrétegű kutikula jellemzi
9)  kitinváz
10) bőre szarupikkelyekkel borított
11) a hám gyengén elszarusodó
12)  a hám elszarusodó