AZ ÁLLATOK KIVÁLASZTÓ-SZERVEI

A KIVÁLASZTÁS  SZEREPE  A  SZERVEZETBENA  KIVÁLASZTÁS  FORMÁI  AZ  ÁLLATOKNÁLAZ  ÁLLATOK  KIVÁLASZTÓ-SZERVEI

Megismerhetitek, hogyan választják ki az állatok anyagcsere-termékeiket, a kiválasztó-szervrendszert alkotó szervekkel, különféle kiválasztó szervrendszerek működésével.

Érdekes: Valahol olvastam, hogy a cápahúst fogyasztás előtt sokáig kel áztatni, de nem értettem miért?

Az élő szervezetek és környezetük között állandó energia- és anyagcsere zajlik. A szervezet vizet és tápanyagokat vesz fel, amik a sejtek és szövetek építésekor, megújulásakor használódnak fel, és energiaforrásként is ezek szolgálnak. Ám a működések közben a sejtekben felesleges vagy káros anyagok is keletkeznek, amelyeket ki kell vezetni a szervezetből.

Tehát a kiválasztás – azon folyamatok összessége, melyek során a szervezetből kivezetődnek a káros és/vagy felesleges anyagcseretermékek (a víz- és sófelesleg, valamint azok a mérgező anyagok, amik a sejtekben képződtek vagy a táplálékkal kerültek a szervezetbe).  

Ennek megfelelően a kiválasztó- szervrendszer – azon szervek együttese, amelyek a szervezetből a környezetbe vezetik a felesleges vizet, a káros anyagcseretermékeket, a sókat és azokat a mérgező anyagokat, amik a sejtekben képződtek vagy a táplálékkal kerültek be.

A kiválasztó folyamatok elengedhetetlen részei az anyagcserének. Általuk valósul meg a szervezet belső környezetének állandósága, az anyagok szinten tartása.

Lapos férgek kiválasztó-rendszere
1-csatorna, 2-lángzósejt és sejtmagja(4)
3- kivezető pórus

A különböző állatoknál különféle folyamatok biztosítják a felesleges vagy káros anyagok kivezetését.

A primitív soksejtű állatoknak (szivacsok, űrbelűek) nincsenek speciális kiválasztó-szervei. Sejtjeik a kivezetendő anyagokat közvetlenül a vízbe bocsátják, ami az ő életterük.

Kiválasztó-szervrendszer először a Lapos férgeknél jelenik meg. A káros anyagok, amelyek felgyülemlenek a laza kötőszövet sejtjeiben, elágazó csatornácskákon vezetődnek ki. A csatornácskák a kötőszövetbe ágyazódó, csillag alakú lángzósejtekkel kezdődnek, kívül pedig pórusokkal (nyílásokkal) végződnek. A lángzósejtek csillókkal vannak ellátva, amik a csatornácskák belseje felé mutatnak. A csillók mozgásának köszönhetően megindul a vízfelesleg és a káros anyagok áramlása a csatornákban, és a pórusokon át kivezetődnek a külvilágba.

A Hengeres férgek hasonló kiválasztó-szervrendszerrel rendelkeznek, de a testüregükben elhelyezkedő sejtek ovális alakúak, és nincsenek csillóik. Így náluk a testüreg-folyadékból a káros anyagok az ovális sejtekbe kerülnek.

A Gyűrűs férgek minden testszelvényének üregében egy csillós tölcsér alakú nyílás van. A kiválasztó tölcsérkék vagy metanefridiumok csövecskékben folytatódnak, amik átnyúlnak a szomszéd szelvénybe, és kiválasztó pórusokban végződnek a külvilág felé. A gyűrűs férgek szervezetében a káros anyagok a testüreg-folyadékban gyülemlenek fel, tehát ez is szerepet játszik a kiválasztásban.

A puhatestűek szivburokkal
összekötött kiválasztó szervei

A Puhatestűek kiválasztó szervei az egy vagy két módosult vesécske (vese), amik a szív közelében helyezkednek el. A szívburok ürgében kezdődnek csillós tölcsérrel, tehát közvetlenül e vérből választják ki a káros anyagokat. Innen egy rövid vezeték  viszi a szűrletet a vesezsákká tágult elvezetőcső üregébe. A kiválasztószerv a köpenyüregbe vezeti az anyagokat.

Az Ízeltlábúak kiválasztó szervei, akár a puhatestűeké, szoros kapcsolatban állnak a keringési rendszerrel. Ám a Rákfélék, a Rovarok és a Pókszabásúak kiválasztó szervei különbözők, mivel életterük nagyon változatos.

Sok rák speciális kiválasztó szerve a zöld mirigy (egy pár), amik a fejtor elülső részében találhatók, és kivezető pórusaik a nagy csápok tövénél nyílnak a külvilágba. A káros és felesleges anyagok a vérből a zöld mirigyekbe szivárognak, és ott felgyülemlenek.  Aztán a csatornácskákon át a pórusokhoz áramlanak és kivezetődnek a külvilágba.

A Rovarok és a Pókszabásúak kiválasztó szervei a Malpighi-edények. Nevüket az olasz tudósról,  Marcello Malpighiről kapták, aki először írta le őket a  17. században.  A közép és utóbél határán találhatóak, számuk és elhelyezkedésük a különböző fajoknál változó. A vérből a káros anyagok a Malpighi-edények csatornáiba jutnak, onnan pedig a bélbe irányítódnak. A Malpighi-edények másik feladata, hogy a bélrendszerben lévő emésztetlen maradványokból felveszik, és a vérsejtekhez szállítják a vizet. Ez eredményezi a nagyon gazdaságos víz-hasznosítást, és lehetővé teszi, hogy a Rovarok és Pókszabásúak a legszárazabb égtájakon is megélnek. A káros anyagok és a vízmentesített emésztetlen tápanyag-maradványok a végbélnyílások át ürülnek ki.

A Pókszabásúak rendszerint két Malpighi-edénnyel rendelkeznek, a Rovaroknál viszont nagy számú van belőlük és szinte kitöltik a testüreget. Ezzel magyarázható, hogy a rovarok kiválasztó-rendszere eredményesebben szívja fel a vizet a tápcsatornából, és ürülékük – gyakorlatilag száraz kristályok.

A gerincesek kiválasztó szervei a páros vesék. Ezek szűrik ki a vérben oldott káros anyagokat.

A vesékben számos vese-csatornácska található, amiket hajszálerek hálója fon körbe. A vese-csatornácskák „húzzák ki” a vérből a káros anyagokat, így képződik a vizelet. A veséktől a vizeletet egy-egy húgyvezeték vezeti el.

A halak veséi szalag-szerűek és e test két oldalán a gerinc mellett futnak. A porcos halaknál (cápáknál és rájáknál) a vizeletet a húgyvezetékek a kloákához vezetik, ahonnan a végbélnyíláson át ürül ki. A csontos halaknál a húgyvezetékek a húgyhólyagba torkollanak, ahonnan külön vezetéken áramlik a vizelet a végbélnyílás mögött található külön nyíláshoz.

A kétéltűek és a hüllők kiválasztó szervei

Érdekes tudni: A cápák és a ráják kiválasztó szervrendszerének sajátosságai azt eredményezik, hogy káros anyagok halmozódnak fel az izmaikban. Ez ad a cápahúsnak ammóniaszagot és keserű mellékízt, ami kellemetlen az ember számára. Azért, hogy megszabaduljanak ezektől a cápahúst sós vízben áztatják, vagy előfőzik.

A kétéltűek veséi hasonlóan rendeződnek, akár a halaké. A húgyvezetékekből a vizelet először a kloákába kerül, onnan a húgyhólyagba, majd ha az megtelik, ismét a kloákába és kivezetődik a külvilágba.

Hasonló a kiválasztó-szervrendszere a többi gerinces állatnak is, de  a hüllők, madarak és emlősök veséje összetettebb, bab alakú és a test két oldalán a gerinc keresztcsonti részénél helyezkednek el. Az ilyen vesék teszik lehetővé a gazdaságos vízháztartást és a káros anyagok hatékony kiválasztását.

A hüllőknél a vizelet  kiválasztása megegyezik a kétéltűekével.

Az emlősök kiválasztó szervei

A madarak kiválasztó-szervrendszere a repüléshez alkalmazkodott. Náluk a vizelet felhalmozása csak súlyfelesleget jelentene, ezért nincs húgyhólyag. A húgyvezetékek a kloákába nyílnak és a vizelet gyakorlatilag azonnal kivezetődik a szervezetből. Ez a repüléshez való alkalmazkodás jelentősen csökkenti a madár súlyát.

Az emlősöknél a veséktől induló húgyvezetékek a húgyhólyagba torkollanak. A hólyagban felgyülemlett vizelet egy speciális vezetéken – a húgycsövön át kerül a kivezető nyíláshoz.

Ezen kívül az emlősöknél a víz és a káros anyagok egy része a verejték-mirigyeken keresztül is kiürülhet.

ANYAGSZÁLLĺTÁS AZ ÁLLATOKNÁL. NYITOTT ÉS ZÁRT KERINGÉSI RENDSZER. A VÉR ÉS FUNKCIÓI

29§ ANYAGSZÁLLĺTÁS  AZ  ÁLLATOKNÁL. NYITOTT  ÉS  ZÁRT KERINGÉSI  RENDSZER.  A  VÉR  ÉS  FUNKCIÓI

Megismerhetitek milyen anyagszállítási módok jellemzők az állati szervezetekre, a vér összetételével és funkcióival.

Miért alvad meg az erekből kifolyó vér?

A többsejtű szervezet egyetlen sejtje sem létezhet magában, csak együttműködve a többi sejttel és szervvel. Ehhez szükséges, hogy el legyen látva oxigénnel, tápanyagokkal, eljussanak hozzá a hormonok és más jelző molekulák, valamint eltávolítódjanak a káros vagy felesleges anyagcsere-termékek (CO₂, ammónia, húgysav és a felesleges víz).

A primitiv állatoknál (űrbelűeknél, lapos férgeknél), melyek nem nagyméretűek, az anyagok bejutása a testbe és az anyagcseretermékek eltávozása megtörténhet a testtakarón át. A belső anyagyszállítás úgy megy végbe, hogy az anyagok sejtről sejtre szivárognak a sejtközi állományban. Ennek következtében a primitív állatok anyagszállítása nagyon lassú.

Ha  test mérete vagy az anyagcsere intenzitása nagy, szükségessé válik egy belső keringető (szállító) rendszer.

A keringési rendszer funkciója, hogy gyorsan juttasa el az anyagokat a test egyik részéből a másikba, aakor is ha az távolabb helyezkedik el. Azok az anyagok, amelyek elérték rendeltetési helyüket át kell, hogy jussanak a keringési rendszert alkotó szerv falain, a megfelelő szervekbe vagy szövetekbe. Azok az anyagok pedig, amik a szervekben képződtek, de máshol van rájuk szükség, esetleg ki kell vezetődniük a szervezetből, szintén a keringési rendszer által szállítódnak el.

Mik alkotják  a keringési rendszert?

·          folyadék, ami cirkulál (kering) a rendszerben és szállító feladatot lát el (vér, nyirok);

o    edények azaz erek (különböző átmérőjű csövek) és üregek, amelyekben keringhet a folyadék;

       összehúzódó szerv, ami pumpaként működik és biztosítja a folyadék keringését a csövekben és üregekben (szív vagy módosult vérerek).

A legtöbb állatnál az anyagszállítás a vérkeringés segítségével történik. A vér – folyadék , ami a keringési rendszer csöveiben (ereiben) kering.

A vér sok folyékony sejtközi állományból (plazmából) és vérsejtekből áll.

A vérsejtek típusai: 

A vér mikroszkópos képe, amin jól megkülönböztethetőek
a különböző leukociták (monocita és granulocita)

·          eritrociták – vörös vérsejtek,

·          leukociták – fehérvérsejtek,

·          trombociták – vérlemezkék.

A vérplazma – világossárga áttetsző folyadék, mely összetevői a víz, fehérjék, zsírok, glükóz, ásványi anyagok, aminosavak, vitaminok, hormonok és anyagcseretermékek. A folyékony plazma teszi lehetővé a  vér szállítási funkcióját.

Eritrociták – vörös színű vérsejtek, amelyek az oxigént szállítják. Az eritrociták citoplazmájában egy hemoglobin nevezetű fehérje található. A légzőszervekben a hemoglobin megköti az oxigént és leadja azokban a szervekben, ahol hiány van belőle. Szintén az eritrociták szállítják a sejtekben képződött szén-dioxidot a légzőszervekhez. Minden gerinces vérében találhatók vörös vérsejtek. A halaknál, kétéltűeknél, hüllőknél és madaraknál az eritrocitáknak van sejtmagja, az emlősök eritrocitái sejtmag nélküliek.

A gerinctelen állatok túlnyomó többségének vérében nincsenek vörös vérsejtek. Ezért a vérgázok szállítását náluk a hemoglobinhoz hasonló, a plazmában feloldott fehérjék végzik. A fejlábú puhatestűeknél és egyes rákféléknél az ilyen fehérjék rezet (Cu) tartalmaznak, ezért az ő vérük kékes színű.

Leukociták – fehér vérsejtek, amelyeknek van sejtmagjuk és folyton változtatják alakjukat. Alapvető funkciójuk – a szervezet védelme a betolakodóktól és idegen anyagoktól (pl.: baktériumoktól, idegen fehérjéktől). Kapcsolatba lépve az idegen testtel a leukociták állábaik segítségével körülveszik azt, bekebelezik és megemésztik. Ezt a folyamatot fagocitózisnak nevezzük. Tehát a leukociták biztosítják a szervezet immunitását, ők alkotják az immunrendszer egyik alappillérét.

Biztosan megtörtént már veletek, hogy felsebeztétek vagy megkarcoltátok a bőrötöket. Ilyenkor megfigyelhettétek, hogy egy kis idő mulva hogyan alakul a híg vér kocsonyás masszává, ami meggátolja a további vérzést. Ezt a folyamatot véralvadásnak nevezzük. A véralvadásnak köszönhető, hogy sérülés esetén az állati szervezet nem veszti el összes vérét.

A véralvadás folyamatának beindítói a trombociták (vérlemezkék). Ezek apró, színtelen, sejtmag nélküli kerek formájú sejtek. A trombociták a sérült véredény vagy szövet közelében gyülekeznek és aktivizálják azokat a folyamatokat, melynek végeredményeként a folyékony vérplazma zselés állagúvá alakul.

A tápanyagokon, oxigénen és szén-dioxidon kívül a vér szállít még hormonokat, anyagcseretermékeket, biztosítja az immunitást, és fontos szerepet játszik a madarak és emlősök állandó belső testhőmérsékletének szabályozásában.

Sok állatnál a vér mozgását a szív összehúzódásai biztosítják. Azokat a vérereket, amelyek a szív irányából szállítják a vért artériáknak, amelyek a szív felé – vénáknak nevezzük. Az artériáknak angyobb nyomást kell elviselniük mint a vénáknak. A legvékonyabb vérerek a kapillárisok (hajszálerek). A hajszálerekben  a vér lassan mozog, és éppen itt történik a gázcsere és a különféle anyagok cseréje a vér és a sejtek, szövetek, szervek között.

Az állatoknál a keringési rendszerek két típusát különböztetjük meg: nyitott és zárt keringési rendszereket. 

Az ízeltlábúak és a puhatestűek vérkeringési rendszere nyitott. Az ilyen rendszerben a szív kilöki a vért az artériákba, amik üregek rendszerébe nyílnak. A vér kis nyomással kiömlik ezekbe az üregekbe és körülmossa a szerveket. Itt történik a szövetek és vér közötti gáz- és anyagcsere. Ezután a vér összegyűlik a vénákban és újra a szívbe kerül. 

A gerinces állatok mindegyikének zárt keringési rendszere van. A zárt keringési rendszerben a vér csak az erekben és a szív üregeiben mozog. A szövetekkel való gáz- és anyagcsere a kapillárisok falán keresztül történik. Az anyagok a vérből először a hajszálerek falának sejtjeibe kerülnek, innen jutnak a környező szövet sejtjeibe.

A nyitott keringési rendszer előnye, hogy a sejtek közvetlenül érintkeznek a vérrel; hátrány viszont a lassú vérmozgás. A nyitott vérkeringési rendszer csak a kisméretű állatoknál tarható fenn (csak náluk „gazdaságos”).

A gerinctelen állatok szíve különböző felépítésű. A folyami ráké zsákszerű, néhány pár réssel szabdalt. A rovaroké és pókszabásúaké viszont csőalakú.  A puhatestűek szíve kamrákra és pitvarokra tagolódik, de a szívüregek száma eltérő lehet. A fejlábú puhatestűeknél a keringést a kopoltyúk alapjánál elhelyezkedő kopoltyúszivek is támogatják.

A gerinceseknél a szív tagolódása lehet kétüreges, háromüreges és négyüreges. A halaknak egy vérkörük van. A szárazföldi állatoknak (kétéltűeknek, hüllőknek, madaraknak, emlősöknek) két vérköre van. Ez a tüdő kialakulásával magyarázható. A szív bal oldala pumpálja az oxigénben gazdag vért, a jobb oldala pedig a szén-dioxiddal dúsítottat. A kétéltűek és hüllők szíve háromüreges, a kamrában az oxigénes és szén-dioxidos vér részben keveredik. Kivételt csak a krokodilok képeznek, mivel nekik négyüreges szívük van.

A legfejlettebb vérkeringési rendszere a madaraknak és az emlősöknek van. Nekik négyüreges szívük van, melyben elkülönül az oxigéndús és szén-dioxidos vér. Ez lehetővé teszi a sejtek intenzív telítődését, gyorsítja az anyagcserét. Az állandó testhőmérsékletet fenntartó és sokat mozgó állatoknak viszonylag nagy méretű a szíve, gyakoriak a szívösszehúzódásaik. Az állatok közül legszaporább a szívverése (összehúzódása) a madaraknak és egyes kistestű emlősöknek.

Gerinces állatok vérkeringési rendszerei
1- halak,  2- kétéltűek,  3- hüllők,  4- madarak,  5- emlősök

A gerinces állatoknál a vérkeringésen kívül anyagszállítási feladatokat lát el a nyirokrendszer is. A nyirokrendszerben nyirok kering, ami összetételében hasonlít a vérplazmára és leukociták vannak benne. A nyirokrendszer feladatai közül kiemelhető az anyagszállítás és az immunitás. A vérkeringési rendszer a szív munkájának köszönhetően sokkal erőteljesebb, mint a nyirokkeringés, aminek működésével részletesebben ismerkedünk jövőre, az emberi szervezet tanulmányozása közben.

Ellenőrző kérdések

1.        Mely állatoknál hiányzik a vérkeringési rendszer? Mivel magyarázható ez?

2.        Mely állatokra jellemző a nyitott keringési rendszer? Feleleted támaszd alá példákkal.

3.        Mely állatokra jellemző a zárt keringési rendszer? Feleleted támaszd alá példákkal.

4.        Milyen véredényeket ismertek?

5.        Miben különbözik a halak, kétéltűek és madarak szíve?

Feladat

1.        Találd meg az összefüggést a véralkotók és funkcióik között

Véralkotók	funkciók
A. leukociták	1. vérgázok (oxigén és szén-dioxid) szállítása
B. trombociták	2. a szervezet védelme az idegen fehérjéktől
C. eritrociták	3. biztosítják a véralvadást

2.        Állítsd helyes sorrendbe a strúrákat a vérkeringés haladásának megfelelően

pitvarok,  b) kamra,  c) vénák,  d) kapillárisok,  e) artériák

LÉGZÉS ÉS GÁZCSERE AZ ÁLLATOKNÁL. A LÉGZŐSZERVEK FUNKCIÓI ÉS SOKFÉLESÉGE

28 §  LÉGZÉS  ÉS  GÁZCSERE  AZ  ÁLLATOKNÁL.  A  LÉGZŐSZERVEK  FUNKCIÓI  ÉS  SOKFÉLESÉGE

Megismerkedhettek azzal, hogyan megy végbe az állatoknál a gézcsere és a légzés, valamint a légzőszervek felépítésének sokféleségével.

Tudod-e, miért életfontosságú a békának, hogy nedves maradjon a bőre?

Amint azt már tudjátok a növények és az állatok többsége azt az energiát hasznosítja, ami a szerves maradványok és oxigén kölcsönhatásakor keletkezik. Az ilyen kémiai reakciók a sejtekben zajlanak és sok oxigén szükséges hozzájuk. A szerves anyagok felbomlását szén-dioxid gáz kiválasztódása kíséri, ami káros a szervezetre, ezért el kell onnan távolítani. Tehát a legtöbb élő szervezet működéséhez folyamatos gázcserére van szükség a környezettel.

A legtöbb állat aktívan mozog, ezért sok energiára, és ezzel együtt több oxigénre van szüksége életfolyamatai biztosításához. Saját tapasztalatból ismeritek, hogy futás közben gyakrabban lélegeztek.

A szervezet és a környezet közötti gázcsere megvalósulhat erre szakosodott légzőszervekben, vagy a testfelületen át. Az oxigén, ami a szervezetbe kerül a szövetekhez és sejtekhez továbbítódik (sok állatnál ezt a funkciót a vér látja el). A sejten belül a mitikondriumokban történik a légzés – a glükóz kölcsönhatása az oxigénnel, minek végtermékeként víz és szén-dioxid képződik, de lényegesen fontosabb az energia keletkezése, ami „feltölti” az ATP-molekulákat.

A keletkező szén-dioxid gáz a sejtből a vérbe szivárog, ami eljuttatja a légzőszervekhez vagy a testfelülethez, és kiválasztódik a környezetbe.

A légző-szervrendszer – azon szervek együttese, amelyek a szervezet és környezet közötti gázcserét biztosítják (az oxigén felvételét, a szén-dioxid kijuttatását).

Az állatok az oxigént felvehetik a légkörből vagy oldott állapotban a vízből. A kopoltyú a vízben oldott oxigén, a tüdő pedig a légkörben levő oxigén felvételére alkalmas légzőszerv.

LÉGZÉS A VÍZBEN A vízben élő állatok többsége kopoltyúval lélegzik. Primitív kopoltyúk már a megtelepedett életmódú soksertéjű férgeknél kifejlődtek a feji rész tapogatóiból. A vízi puhatestűek többségénél a kopoltyú nem más, mint köpenyüreg falának kitüremkedései, amik leginkább madártollra emlékeztetnek (támasztóhúrból és két sor lemezből állnak). A vízzel való gázcsere a lemezek vékony hámszövetében (epitéliumában) történik, ahol a vér a vízből felvett oxigénnel telítődik.

A fejlábú puhatestűeknél a kopoltyúk alapjánál két kopoltyúszív (lüktető véredény) található, amik felgyorsítják a vér mozgását a kopoltyúkban.

A rákfélék kopoltyúi a test két oldalán vagy a végtagokon helyezkednek el. A folyami rák 8 pár kopoltyúja a járólábak tövénél található és a kitinpáncél kinövései fedik őket.

Kopoltyúi vannak sok más vízi élőlénynek is: lándzsahalaknak, tengeri csillagoknak, tengeri sünöknek és még egyes rovarok lárváinak is. A szitakötők lárvái testtakarójuk és bélrendszerük kinövéseivel vonják ki az oldott oxigént a vízből.

A gerinceseknél a kopoltyúk a garat résein keletkeztek. A legfejlettebbek a halak kopoltyúi. A víz a szájon át kerül a hal testébe, onnan a garatba, a garat résein a kopoltyúkhoz áramlik és a kopoltyúréseken át kivezetődik. Mindeközben körülmossa a kopoltyúlemezeket, amelyeket sűrűn behálóznak a vérerek. Itt történik meg a gázcsere. 

A csontos halaknak mozgatható kopoltyúfedőik vannak, amik betakarják a kopoltyúréseket. Speciális izmok nyitják és zárják a kopoltyúfedőket, ezzel vízáramlást hoznak létre, ami pótlólagosan mossa a kopoltyúkat. Ez az alkalmazkodás teszi lehetővé, hogy a csontos halak álló vízben, mozdulatlanul is képesek lélegezni. A tüdős halak, amelyek olyan vizekben élnek, ahol az oxigén szintje időszakosan lecsökken úszóhólyageredetű „tüdő”-vel is lélegezhetnek (ami a légköri oxigén hasznosítására szolgál).

A kétéltűek ebihalainál (lárváinál) is kopoltyúk alakulnak ki. Náluk először 2-3 pár elágazó külső kopoltyú fejlődik, később – kopoltyúrések lemezekkel.

A légköri LÉGZÉS vagy tüdőlégzés a szárazföldi állatokra jellemző, valamint azokra az állatfajokra, amelyek visszatértek a vízi életmódhoz (cetek, bálnák, delfinek). A légköri levegővel való gázcserét a tracheák és a tüdők biztosítják.

A legfejlettebb tracheális légzéssel a rovarok rendelkeznek. A tracheális rendszer nagy mennyiségű tracheából áll. Ezek elágazó csövecskék, amik behálózzák az egész testet és az oxigént közvetlenül a szervekhez és a sejtekhez juttatják. A levegő a rovar potrohán található légzőnyílásokon át jut a tracheákba.

A pókszabásúak légzőszervei a tracheák vagy a légzsákok. A kullancsoknál például tracheák, míg a skorpióknál légzsákok fejlődnek ki. A pókoknál viszont, mint a keresztes póknál, vannak tracheák és légzsákok is.

A szárazföldi, de sok édesvízi haslábú puhatestű (éti csiga, mocsári csiga) légzőszerve szintén a tüdő, ami a köpenyüreg falából alakul ki, és vérerek szövik át. A légzőnyíláson át a levegő bejut a zsákszerű tüdőbe és az oxigén a vérbe szivárog.

A béka tüdeje

A gerinceseknek páros tüdői fejlődnek, ahová a levegő az orrlyukakon és a légutakon át juthat el. A kétéltűek tüdői leginkább egy vékonyfalú kissé redőzött zsákra hasonlítanak, amit sűrű érhálózat sző át. A levegő úgy áramlik a légzőszerv felé, hogy változik a szájüreg térfogata, a kilégzést pedig a tüdő falának összehúzódása biztosítja. Mivel a gázcserének ez a módszere alacsony hatékonyságú, valamint a kis légzőfelület miatt, a kétéltűek a tüdőlégzés mellett bőrlégzést is alkalmaznak.

Érdekes tudni! A békáknál a megfelelő oxigénellátás érdekében fontos szerepe van a bőrlégzésnek. De közvetlenül a bőrön keresztül az oxigén nem tud bejutni a vérbe. A folyamat úgy lehetséges, ha először az oxigén feloldódik a bőr felületére kiválasztott nyálkában, és ilyen állapotban már át tud jutni az érfalon a vérbe.

A gyík tüdeje

A hüllőknél a gázcsere (a ki- és belégzés) a mellkas tágulása és összehúzódása által történik, amit a bordaközi izmok valósítanak meg. Ez a módszer hatékony ventillációt (levegőáramlást) biztosít a tüdőben. Fejlettek a légutak is (orrnyílások, száj, hörgők). A hüllők kültakarójának elszarusodása meggátolja a bőrlégzést, így a gázcsere fő szerve a tüdő. A tüdő belső fala redőzött és kamrákkal tagolt, ami jelentősen növeli a légzőfelületet.

A madarak légző-szervrendszere az egyik legösszetettebb az állatvilágban. A repülés rengeteg energiát igényel, ehhez pedig jelentős oxigénmennyiségre van szükség. A légző-szervrendszer ennek megfelelően alkalmazkodott.

A madarak tüdeje kevéssé rugalmas és nem nagy térfogatú. Ám a tüdejükhöz néhány pár légzsák kapcsolódik, amik benyúlnak a szervek közé, de még az üreges csontokba is.

Nyugalmi állapotban a madarak a gázcsere (a ki- és belégzés) a mellkas tágulása és összehúzódása által történik. Repülés közben a mellkas térfogata alig változik. A levegő áramlását a szárny csapásai biztosítják.

A légzsákokról tudni kell:

v extra levegőt tárolnak

v falaikat nem hálózzák be vérerek tehát itt NEM zajlik gázcsere

v csökkentik a madártest sűrűségét

v szerepet tölt be a hőháztartásban is

Hogyan történik a légzés a madaraknál?

Ø Belégzés – a szárny emelkedésével→ a bordák megemelkednek→ légzsákok kitágulnak→ elülsőkbe CO₂-s levegő, tüdőbe és hátsókba O₂-s levegő kerül

× Kilégzés – a szárny csukásával→ mellkas térfogata szűkül→ a légzsákok összepréselődnek, az elülsőkből CO₂-s levegő távozik, a hátsókból az O₂-s levegő a tüdőbe préselődik.

Azaz a madaraknál a tüdőben folyamatosan (ki- és belégzéskor is) van oxigéndús levegő. Ezt a légzés-típust kettős légzésnek nevezzük. A fentiekből következik az is, hogy minél gyakoribbak a szárnycsapások, annál intenzívebb a levegőáramlás a tüdőben.

Emlős tüdeje

Az emlősök légzőszerve a millió léghólyagocskából (apró zsákocskából) álló tüdő. Az ilyen felépítés nagyon nagy felületet biztosít a gázcserének. Az emlősöknél ez a felület több tízszerese a testfelületnek. A léghólyagocskák vékony falát hajszálerek hálózzák be. A tüdő tágulását és összehúzódásához nem csak a bordaközi izmok, hanem a diafragma (rekeszizom) is hozzájárul, ami csak az emlősökre jellemző.

Ellenőrző kérdések:

1.     Miért szükséges, hogy az állati szervezet folyamatos oxigén-utánpótlást kapjon a környezetből?

2.     Hozz példákat olyan állatokra akik a következő módokon biztosítják a gázcserét:  a) a teljes testfelületen át,  b) kopoltyúkkal,  c) tüdővel,  d) tracheákkal.

3.     Mely vízi állatok lélegeznek tüdővel?

4.     Miben különbözik a kétéltűek és hüllők légzése?

5.     Milyen jellegzetességei vannak a madarak légzőszerveinek?

6.     Milyen állatokra jellemző, hogy lárvaállapotban más légzőszervekkel rendelkeznek, mint kifejlett állapotban? Milyen összefüggésben áll ez életfeltételeikkel?

Feladat: töltsd ki a táblázatot, tegyél „+” jelet a megfelelő négyzetekbe.

Állatfaj	A gázcsere módja		Légzőszervek
	vízben való légzés	légköri légzés	nincs légzőszerv	kopoltyúk	légzsákok	tracheák	páros tüdők
Közönséges hidra
Földigiliszta
Folyami rák
Keresztes pók
Cserebogár
Éti csiga
Folyami sügér
Fürge gyík
Kék bálna