Gyűrűsférgek törzse

Kevéssertéjűek osztálya

Nadályok osztálya

A kevéssertéjű gyűrűsférgek leginkább a talaj és édesvizek lakói. Az ő ismérveikkel a földigiliszta példáján ismerkedünk.

A földigiliszta föld alatti alagutakban él, amit magának készít. Elhalt szerves maradványokkla táplálkozik. 

Tápláléka elkorhadt, elrothadt növényi részekkel kevert szervesanyag-tartalmú föld, növényi maradékok, néha kis, elhullott állatok. Ha a talajban nem talál táplálékot, feljön a felszínre és ott keres olyan - többnyire növényi - részeket, amiket a járataiba behúzva el tud rothasztani és utána meg tud enni, emészteni. 

A giliszta a megemészthetetlen földet kis csomókban üríti ki testéből. 

A földigiliszta teste hosszúkás henger alakú, ami számos szelvényre tagolódik. Testének elülső fele vastagabb, kerekebb, a hátsó - véknyabb. Szine barnás-vöröses.

A Nereistől eltérően a feji testtáj fejletlen, nincsenek oldalsó kinövései (paropódiumai). Sertéik (apró szőröcskéik) vannak, négy pár minden szelvényen, és hozzátapadnak az oldalához hátra felé mutató irányban. (Megtapogathatjuk a sertéket, ha végigsimitjuk a földigiliszta testét hátulról előre)

A sertéknek köszönhetően a féreg megkapaszkodik a talajban és nagyon nehéz őt onnan kihúzni.

  A test elülső végéhez közelebb jól kivehető egy világosabb rész - a nyereg. A nyerget alkotó szelvények a szaporodásban játszanak szerepet.

Kültakaró

A testet kívülről egyrétegű hám borítja, mely sejtjei között nagyszámú mirigysejtet találunk. Különösen sok mirigysejt van a nyereg tájékán. A mirigysejtek által kiválasztott nyálka nedvesen tartja és síkosítja a kültakarót. Ez segíti a talajban való mozgásban és megvédi a sérülésektől.   

Támasztás és mozgás

A bőrt alkotó hámsejtek alatt (akárcsak a Nereisnél) a földigilisztánál is két izomréteget találunk.

• külső - gyűrűs izmok
• belső - hosszanti izmok

Ezek a hámmal együtt bőrizomtömlőt alkotnak.

HOGYAN MOZOG?

A bőrizomtömlővel történő mozgás igen érdekes. Az állat testének egyik szakasza először megnyúlik, majd sertéivel megkapaszkodik a talajban. Ezt követően a gyűrűk összehúzódnak, és maguk után vonják a következő testszakasz megnyúlt gyűrűit. Ez a megnyúlás és összehúzódás szakaszokban hullámzik végig az állat testén, így halad vele előre vagy hátra. Az ilyen mozgástféregmozgásnak nevezzük.

A bőrizomtömlő alatt található a testüreg, amit a belső hám válaszfalakkal tagol szelvényekre.

A testüreg végzi a test megtámasztását.

Emésztőszerv-rendszer

szájnyilás 

→ garat (izmos fala továbbítja a táplálékot  és emésztő mirigyek is nyílnak ide)

→ nyelőcső (begy- a nyelőcső kiszélesedett része ahol a táplálék felhalmozódik és átnedvesedik) 

→ gyomor (kiszélesedett rész, ahol a táplálék feldarabolódik)

→ belek (sok emésztőenzimet termelő mirigyet tartalmaz. Az enzimek hatására a táplálék véglegesem megemésztődik és felszívódik a bélfalon át a vérbe. A vér aztán eljuttatja a test összes szervéhez és sejtjéhez)

→ végbélnyilás 

Keringési rendszer

A gyürűsférgek vérkeringése zárt , és hosszanti véredényekből áll, amelyeket gyűrűs véredények kötnek össze egymással. A háti véredényben a vér előre, míg a hasiban hátrafelé áramlik. Egyes véredények falizmai összehúzódnak és így keringtetik a vért. A gyürűsférgek vére lehet színtelen vagy festékanyagoknak köszönhetően zöld és kék. A vér szállítja a tápanyagokat és a gázokat (oxigént, szén-dioxidot). A vér egyúttal részt vesz az anyagcsere-termékek eltávolításában.

Légzőrendszer

A gyűrüsférgeknek nincs kialakult légzőrendszerük. A földigilisztánál a gázcsere a testtakarón át történik. Úgy tartják, hogy azért jönnek fel eső után a felszínre, mert a föld alatti járataik megtelnek vízzel és nem tudnak megfelelően lélegezni.

Kiválasztószerv- rendszer

A gyürűsférgek kiválasztórendszere speciális szervekből, úgynevezett metanefridiumokból áll. A metanefridiumok valamennyi szelvényben megtalálható páros kiválasztócsövecskék. A metanefridiumok tölcsérszerüen kiszélesedő, csillós végükkel az egyik szelvénybe, másik végükkel a külvilágba nyílnak, de már a következő szelvényből. 

Idegrendszer.

A gyürűsférgek idegrendszere egy pár garat fölötti idegdúcból és azt a hasdúclánccal összekötő két idegtörzsből áll, amelyek körülölelik a garatot. A hasdúclánc két párhuzamosan futó, egymással helyenként összeolvadó idegtörzsből áll. Ezeken az idegtörzseken minden szelvényben egymással nagyrészt összeolvadt gócok (dúcok) találhatók.

A garat fölötti idegdúcok, a garat körüli idegtörzsek és a hasdúclánc képezi a központi idegrendszert, amelytől a férgek szerveihez és szöveteihez számos ideg fut le. Az utóbbiak képezik a környéki vagy perifériás idegrendszert.

Érzékszervek.

A soksertéjűektől eltérően a kevéssertéjű gyűrűsférgek érzékszervei nem fejlettek. A testtakaróban szétszórt érzősejteken kívül a gyűrűs férgeknek vannak tapintó szerveik – bajuszkák , sörték), vegyi érzékszerveik (szaglógödröcskék), látószervként pár fényérzékelő sejt szolgál, amik által a féreg csak a fényt és sötétséget tudja megkülönböztetni.

Ivarszervek és szaporodás

A Kevéssertéjűek hermafroditák. Az elülső testrész pár szelvényében hím ivarszerveket (az ábrán sárgával), az utánuk következőkben női ivarszerveket (az ábrán feketével) találunk. 

Az ilyen felépítés lehetetlenné teszi az önmegtermékenyítést, párosodniuk kell.

Sex közben / ivaros szaporodás a földigilisztáknál

A peték a talajban egy burokban - kokonban- fejlődnek. Amikor a fejlődés befejeződik a burok megreped és előbújnak az apró földigiliszták. Az ilyen fejlődést közvetlennek nevezzük, mert  nem megy végbe (nincs közbevetve) semmilyen más fejlődési állomás, és a kikelő egyed nagyon hasonlít a kifejlett állatra.

A földigiliszta fontos szerepet játszik a talajképzésben, amit elsőként Charles Darwin fedezett fel. Ez azzal függ össze, hogy a földigiliszta hosszú járatokat váj a talajban (találtak földigilisztajáratot 8 m mélyen a földfelszín alatt is). Az ilyen járatoknak köszönhetően a levegő és a víz a benne oldott tápanyagokkal könjiysbben eljut a növények gyökérzetéhez. Megjegyzendő, hogy 1 m²-nyi felszín alatti talajban a gilisztajáratok összhossza elérheti a 8 km-t. Azzal, hogy a földigiliszta járatokat fúr, porhanyítja, fellazítja a talajt, elősegítve a gyökerek növekedését még a tömör (például agyagos) talajokban is. A földigiliszta meg­mozgatja a talajt, amikor az alsó rétegeket felülre, a felsőket pedig alulra viszi. A földigiliszták egyedszáma hektáronként elérheti akár a több milliót.

Ebből is látszik, hogy a földi­giliszta jelenléte növeli a talaj termékenységét, egyúttal azt is jelzi, milyen a talaj állapota. Jelenleg az a helyzet, hogy a földigiliszta védelemre szorul, ugyanis csökkenhet az egyedszáma a műtrágyák és növényvédőszerek alkalmazása következtében. Nyolc földigilisztafajt bejegyeztek az egykori Szovjetunió Vörös Könyvébe, kettő pedig Ukrajna Vörös Könyvében szerepel. 

Nadályok osztálya. 

Az osztály képviselői édesvizekben, tengerekben, egyes esetekben a szárazföldön elterjedtek. Vannak közöttük apró állatkákkal (férgekkel, puhatestüekkel) táplálkozó és a gerinces állatok vérét szívó ragadozók. 

A nadályok testén (akárcsak a kevéssertéjűekén) alig találni sertéket. Kívülről vastag kutikula borítja bőrüket, amin jól kivehetők a gyűrűk. Érdekes, hogy ez a gyűrűzet nem felel meg a belső szelvényezettségnek. Nyereg nem fedezhető fel rajtuk.

A nadályokra az jellemző, hogy két szívókájuk van: az elülső, amelynek alján a szájnyílás található, és a hátsó. 

Ebbe az osztályba tartozik az orvosi pióca,

amely a nevét onnan kapta, hogy a gyógyászatban alkalmazzák a véredények megbetegedésekor (például trombózis esetén), magas vérnyomás kezelésére. Ez úgy történik, hogy a nadályokat a beteg testének meghatározott részére helyezik, ahonnan az állatka kiszívja a vért, amelynek pótlására a belső szervektől megindul a véráram, így csökken a vérnyomás, a páciens állapota javul. Ezen kívül van még egy fontos dolog: a pióca nyálmirigyei egy igen értékes anyagot, hirudint termelnek, ami gátolja a véralvadást. A sebhely, ami a pióca szívókájának tapadási helyén képződött, hosszú ideig nem heged be. A hirudin elősegíti a véredényt elzáró és a normális vérkeringést akadályozó alvadék (tromb) felszívódását. 

Napos, meleg időben a part közelében les zsákmányára. Rejtekhelyéről az áldozat által keltett vízmozgás csalja elő. Keskenyebb testvégének tapadókorongjával ráakaszkodik a gerincesekre. A szájnyílásban lévő fogazott állkapcsokkal*átvágja bőrüket, s a keletkezett sebből vért szív. Tágulékony bélcsatornájában saját testsúlyának ötszörösét is meghaladó vérmennyiséget képes tárolni, melynek emésztése fél évig is eltarthat.

Nyár elején az orvosi pióca a vízpart talajába rakja petéit. A petéből kikelő, átalakulás nélkül fejlődő kis piócák a következő tavasszal visszatérnek a vízbe, és folytatják szüleik élősködő életmódját.

Napjainkban az orvosi piócák száma a mocsarak lecsapolása és a túlzott gyűjtés miatt csökken

A nadályok hermafroditák. Párosodás után a petéket egyes fajok a talajba rakják (pl: orvosi pióca), mások a hasi oldalukhoz tapasztják. Sok faj petéit védi nyálkaburok (kokon).  

Ellenőrző kérdések:

1. Hol élnek a kevéssertéjűek? Hogyan alkalmazkodtak az életterükhöz?

Az ábra alapján ismertesd a földigiliszta 
a) emésztőrendszerét
b) keringési rendszerét
c) idegrendszerét

  

  

3. Mik a metanefridiumok, milyen érdekesség figyelhető meg az elhelyezkedésükben?

4. Milyen szerepet játszanak a földigiliszták a talajképzésben?

5. Milyen jellegzetességei vannak a nadályok testfelépítésének?
6. Az emésztőrendszer mely tulajdonsága teszi lehetővé, hogy a piócának néha hónapokig nem kell táplálkoznia? 
7. Milyen anyag képződik a pióca nyálmirigyeiben?
8. Milyenek a kevéssertéjűek és a nadályok ivari szempontból? Hogyan szaporodnak? 

GYŰRÜSFÉRGEK — MÁSODLAGOS TESTÜREGES GERINCTELEN ÁLLATOK

A) A Protula-fajok lakócsöve meszes falú, fehér, B) tapogatóikon apró szemek láthatók (nyíl!). C) A forgósféreg (Sabella spallanzanii) lakócsöve homokszemcsékből készül, tapogatói dupla spirált alkotnak

Gyűrűsférgek törzse (Aimelida) Több, mint 11 ezer fajt foglal magában, amelyek tengerekben, édesvizekben és a talajban élnek. A gyűrűsférgek szervezettsége sokkal magasabb fokú, mint a laposférgeké vagy az elsődleges testüreges állatoké. Akárcsak a korábban vizsgált törzsek képviselőinél, a gyűrűsférgeknél is kétoldalas testszimmetria figyelhető meg. Testük gyűrűsen szegmentált (szelvényezett), innen a törzs elnevezése.

A gyűrűsférgek törzsének legtöbb képviselője a soksertéjűek (Polychaeta), a kevéssertéjűek (Oligochaeta) és a nadályok (Hirudinea) osztályába tartozik.

Most közelebbről a soksertéjűekkel ismerkedünk a Nereis vagy százlábúféreg példáján.

Soksertéjűek osztálya. 

Ide közel 6 000 tengerekben élő fajt sorolnak, s csak egyes képviselőik honosak édesvizekben vagy a szárazföld nedves helyein.

A soksertéjű férgek a világóceán szinte valamennyi mélységi szintjén meg­találhatók. Közülük egyesek aktív helyváltoztatásra képesek annak köszönhetően, hogy sörtenyalábos parapodiumaik vannak, amelyekkel kúszhatnak vagy úszhatnak (például a nereida vagy a csendes-óceáni palolo). Egyéb fajok (homokféreg) a homokos fenékbe vájt lyukakban élnek vagy olyan mésztartalmú kagylókat növesztenek, amelyeket algákhoz, sziklákhoz vagy más állatokhoz rögzítenek (legfelső ábra).

A soksertéjű férgek képezik sok tengeri állat fő táplálékai. Sőt egyeseket közülük, mint például az 1 méteresre megnövő csendes-óceáni palolot, az ember is fogyasztja. Ennek a féregnek a szaporodási ciklusa bizonyos holdfázissal esik_egybe. A szaporodási időszakban a palolo óriási tömegben jön fel a fenékről és verődik össze a felszín közeli vízrétegben. A csendes-áceáni-szigetek lakói ekkor halásszák le ezt a fogyasztható férget. Egy másik soksertéjű fajt, a homokférget vagy csaliférget a horgászok használják csaliként.

 A gyürűsférgek testének hossza a milliméter törtrészeitől három méterig erjed, tagolását tekintve 

• fejrészből, 
• különböző számú (néhánytól több százig terjedő) gyűrűből álló törzsből 
• és a végbélnyílást tartalmazó anális szelvényből tevődik össze. 

A törzsi szelvényeken sörték vannak. A tengeri gyűrűsférgeknél a sörték parapodiumokból nőnek.

A parapodiumok a soksertéjű férgek testszelvényeinek tagolatlan páros ki­növései, amelyeken a helyváltoztatásra szolgáló sörtenyalábok vannak.

A kevéssertéjüeknek nincsenek parapodiumaik (visszafejlődtek). Helyükön sörtenyalábok vannak.

Testtakaró

A gyűrűsférgek kültakarója bőrizomtömlő, ami a testet védő vékony, de tömör kutikulából, egy hámsejtrétegből és két izomrétegből áll. Az utóbbit külső gyűrűs és belső hosszanti izmok rétegei képezik. Bőrük vála­déktermelő mirigyekben gazdag.

Az elsődleges testüregesek törzsének képviselőitől eltérően a gyürűsférgeknek másodlagos testüregük vagy cölómájuk van. Az ezt kibélelő hámréteg mintegy válaszfalat képez a szelvények között, így azok belső üregei egymástól elkülönültek. A válaszfalak védőfunkciót látnak el, például amikor a testburok szétszakad, akkor megakadályozzák az üregfolyadék elvesztését.

Emésztőrendszer

A gyűrűsférgek emésztőszervei a test fejvégén
lévő szájnyílással kezdődnek, ami a végbélnyílással végződő bélbe vezet. A bél elülső része garatra, nyelőcsőre és gyomorra tagolódik. A nyelőcső a táplálék felhalmozására szolgáló begyet képezhet. A gyomor izmos falú, benne történik ugyanis a táplálék feldarabolása. 
Azaz szájnyílás → garat → nyelőcső (begy) → gyomor → belek → végbélnyílás   

Keringési rendszer

A gyürűsférgek vérkeringése zárt , és hosszanti véredényekből áll, amelyeket gyűrűs véredények kötnek össze egymással. A háti véredényben a vér előre, míg a hasiban hátrafelé áramlik. Egyes véredények falizmai összehúzódnak és így keringtetik a vért. A gyürűsférgek vére lehet színtelen vagy festékanyagoknak köszönhetően zöld és kék. 
A vér funkciója: szállítja a tápanyagokat és a gázokat (oxigént, szén-dioxidot). A vér egyúttal részt vesz az anyagcsere-termékek eltávolításában.

A gyűrüsférgeknek nincs kialakult légzőrendszerük. A gázcsere a testtakarón át történik. Sok tengeri gyürüsféregnél fejlődött ki kopoltyú, ami nem más, mint a parapodiumfal elvékonyodott része.

Idegrendszer

A gyürűsférgek idegrendszere egy pár garat fölötti idegdúcból és azt a hasdúclánccal összekötő két idegtörzsből áll, amelyek körülölelik a garatot. A hasdúclánc két párhuzamosan futó, egymással helyenként összeolvadó idegtörzsből áll. Ezeken az idegtörzseken minden szelvényben egymással nagyrészt összeolvadt gócok (dúcok) találhatók.

A garat fölötti idegdúcok, a garat körüli idegtörzsek és a hasdúclánc képezi a központi idegrendszert, amelytől a férgek szerveihez és szöveteihez számos ideg fut le. Az utóbbiak képezik a környéki vagy perifériás idegrendszert.

Érzékszervek

Érzékszervek a tevékeny életmódot folytató vízlakó gyűrűs-férgeknél fejlődtek ki. A testtakaróban szétszórt érzősejteken kívül a gyűrűs férgeknek vannak tapintó szerveik – bajuszkák , sörték), vegyi érzékszerveik (szaglógödröcskék), látószerveik (szemecskék), olykor egyensúlyszerveik.

Kiválasztórendszer

A gyürűsférgek kiválasztórendszere speciális szervekből, úgynevezett metanefridiumokból áll. A metanefridiumok valamennyi szelvényben megtalálható páros kiválasztócsövecskék. A metanefridiumok tölcsérszerüen kiszélesedő, csillós végükkel az egyik szelvénybe, másik végükkel a külvilágba nyílnak, de már a következő szelvényből.

Ivarszervek.

A gyűrűsférgek szaporítószervei szerkezetüket tekintve jelentősen eltérhetnek a különböző rendszertani csoportok képviselőinél. 
A gyűrűsférgek között vannak váltivarúak.(soksertéjüek) és hermafroditák.(hímnősek) (kevéssertéjüek és nadályok).

A megtermékenyítés lehet belső vagy külső.  A soksertéjű férgek fejlődése közvetett: a petéből kikelő, úszó csillós lárva egyáltalán nem hasonlít a kifejlett egyedekre 

És végül lássuk, mire emlékszel?

1. Miről kapták a nevüket a gyűrűsférgek?
2. Milyen testtájakra tagolódik a gyűrűsférgek teste?
3. Mi a paropódium?
4. Melyek a gyűrűsférgek emésztőrendszerének állomásai?
5. Milyen típusú keringési rendszere van a gyűrűsférgeknek?
6. Mi keringteti a vért?
7. Milyen funkciót lát el a vér?
8. Milyen légzőszervek fordulhatnak elő a gyűrűsférgeknél?
9. Mi képezi a központi idegrendszert?
10. Mik a metanefridiumok?
11. Ivari szempontból milyen a Nereis?

Parazita férgek

Férgek
Parazita férgek

Megismerkedünk a parazitizmus jelenségével, a parazita férgek - helmintek - felépítési és életműködési jellegzetességeivel.

Először is ismerkedjünk meg a férgek általános jellemzőivel:

Az állatok közös jellemzője, hogy kétoldali szimmetriájúak, végtagjuk, lábuk nem alakult ki, testük lágy és általában sokkal hosszabb, mint amilyen széles. Ez a testalak lehetővé tette, hogy eredményesen alkalmazkodjanak a vizekben (tengerek, édesvizek) az iszapos vagy homokos aljzaton való mozgáshoz. Jól alkalmazkodhattak a szárazföldi – elsősorban a nedves talaj biztosította – körülményekhez. Az életmódjuk nagyon változatos. Ragadozók, szaprofiták, külső és belső élősködők, sőt a moszatokkal szimbiózisban élők is megtalálhatók közöttük. Testfelépítésük közös jellemzője az egyrétegű hám kültakaró , melyen életmódtól függően vékonyabb vagy vastagabb (belső élősködőknél speciális szerkezetű) kutikula lehet.

Kutikula * (állati): a kültakaró által a testfelületre kiválasztott rugalmas burok.

Jellegzetes mozgásukat, a féregmozgást a bőrizomtömlő hozza létre. A táplálkozásukra a háromszakaszos bélcsatorna a jellemző (a laposférgeknél csak kétszakaszos vagy elcsökevényesedik). Az emésztésük a fejlettségtől függően vagy sejten belüli és kívüli, vagy csak sejten kívüli, az emésztőenzimeket a tápcsatorna falának mirigysejtjei termelik. A gázcseréjük többnyire a testfelületen át , diffúzióval történik. Az anyagszállításuk nagyon változatos: az anyagok sejtről sejtre történő átadásától a nyílt keringési rendszeren keresztül a zárt vérkeringésig minden változat megtalálható. A bomlástermékeket vesécske típusú kiválasztószerveikkel a testüregből, a testfolyadékból távolítják el. Testük működését az egyes törzsekben különbözőképpen megjelenő, a hasi oldalon kialakult dúcidegrendszer szabályozza. A szaporodásuk ivarosan, ivarsejtekkel történik. Hímnős és váltivarú képviselőik egyaránt előfordulnak. Jó regenerálódóképességüket kihasználva ivartalan módon kettéosztódással is szaporodhatnak. Az egyedfejlődésük is nagyon változatos. A közvetlen fejlődés mellett – különösen a belső paraziták esetén – jellemző a több köztes gazdán keresztüli közvetett, átalakulásos fejlődés. Jelentőségüket mutatja, hogy hatalmas tömegben képesek elszaporodni, ami az ember számára előnyös, de hátrányos is lehet.

Számotokra már ismert, hogy az élősködő vagy parazita (régiesen: élősdi) egy másik faj, (a gazdafaj) egyedeinek testében vagy testfelszínén él, és annak testéből táplálkozik.

Az ember leggyakoribb parazitái a parazita férgek - helmintek. Ezen fertőzések népi elnevezése a gilisztásság.

A parazita férgek közel 300 faja képes megtelepedni az ember szervezetében. A legtöbbjük a Laposférgek törzséhez vagy a Fonálférgek (vagy Hengeresférgek) törzséhez tartozik. 

Laposférgek törzse.

A laposférgek nevüket testük háti–hasi lapítottságáról kapták. Jellegzetes szerveik alakultak ki. Testüregük nincs, szerveik közötti teret kötőszövet tölti ki.

Kétszakaszos, egynyílású bélrendszerük szájnyílása a hasi oldal közepén található, és a garatban folytatódik. A második szakasz dúsan elágazva – a bélüregben részben megemésztve – a sejtekig szállítja a tápanyagokat. Az emésztés a bélfal sejtjeiben fejeződik be, és a bélrendszer a test többi sejtjének adja át a hasznosítható molekulákat. 

Ebben a törzsben is a testfelületen át, külön légzőszerv nélkül zajlik a gázcsere. Kiválasztásuk elővesécskével (lángzósejtek, lásd a szervrendszereknél) történik.

Dúcidegrendszerük központja páros agydúc­ból és két hosszanti idegkötegből áll. Ezekből indul ki a környéki idegrendszer hálózata. Általában hímnős állatok, többnyire belső megter­mékenyítéssel. 

A laposférgek legősibb formáit az örvényférgek osztályában találjuk. Ezek az állatok édesvízben és tengerekben, esetleg nedves talajon szabadon élnek. Nevüket a kültakarón található csillók csapkodásával létrejött örvényekről kapták. A ragadozó vagy szaprofita szabadon élő állatoknak az őseiből alakultak ki a leegyszerűsödött szervezetű laposférgek. 

A külső vagy belső élősködő mételyek, illetve a belső élősködéshez teljesen alkalmazkodott galandférgek. 

A mételyek szájnyílásuk elhelyezkedésével és a szívógaratjukkal 

alkalmazkodtak  az élősködéshez. A szájnyílásuk a test feji végén található, és

az anyagok  elszívását, a gazdaélőlényre való rátapadást segíti. Garatjuk izmos 

fala  biztosítja a szívóerőt.

Az ábra a májmétely félépítését és életciklusát mutatja be.

Figyeljük meg a Б állomáson a kifejlett májmétely félépítését. 1-el a szívókái vannak ábrázolva (feji és hasi), amelyekkel a gazda szöveteihez tapad. Zöld színnel jelölik a zárt emésztőrendszert, aminek csak szájnyílása és szívógaratja van. A barna csatornácskák szövevénye az ivari vezetékek, amikből vannak női és hím is, azaz  hermafroditák. 

Ahhoz, hogy tovább haladjunk tisztázni kell pár fogalmat:

Végső gazda - amelyben a parazita ivarosan szaporodik

Köztes gazda - amelyben az élősködő fejlődik és ivartalanul szaporodik


Az ivarérett (ivarsejteket létrehozó) májmétely a szarvasmarha májában telepszik meg (ritkán emberben is) - végső gazda. Az ivarsejtek egyesülése után pete jön létre. A pete a széklettel együtt a szabadba kerül. A következő fejlődési állomás csak akkor következik be, ha édesvízbe sodródik. Itt a petéből kikelő lárva befurakodik egyes csigák testébe. A csiga testében a lárva több fejlődési állomáson megy át, és végül olyan lárvává alakul, amelyiknek farkocskája van és képes úszni. Ekkor kibújik a csigából. Keres egy vízi növényt, hozzátapad és burokkal vonja be magát. Várakozik a végső gazdára. A szarvasmarha, amikor a víz közelében elfogyasztja a növény a rátapadt lárvával, az a belekben előbújik, befurakodik a májba és ivaréretté fejlődik.

Mikor fertőződhet meg az ember májmétellyel? Ha olyan mosatlan zöldséget, gyümölcsöt eszik, amelyik szabad vizek közelében nő, esetleg olyan rossz szokása van, hogy szeret fűszálat rágcsálni.

Figyeljük meg a macskamétely életciklusát!

Ezen parazita  végző gazdája lehet sertés, kutya, macska, de az ember is. A májban és az epeutakban telepszik meg.

A végső gazda (fenti állatok) szervezetében ivaros szaporodás megy végbe, és pete alakul ki. A pete a további fejlődéshez édesvízbe kell kerüljön. Itt lárvák kelnek ki belőlük és befurakodnak egyes csigák testébe. A csiga testében a lárva több fejlődési állomáson megy át, és végül olyan lárvává alakul, amelyiknek farkocskája van és képes úszni. Ekkor kibújik a csigából. Másik köztes gazdát keres, ami egy hal. Speciális oldóenzimei ("nyála") segítségével átfúrja magát a hal testén és burkot növeszt maga köré. Így várja, hogy a végső gazda szervezetébe jusson. 

Hogyan fertőződhetünk meg vele? Ha nem megfelelően átsült (átfőtt) halat fogyasztunk, a szervezetünkbe került lárvák ivaréretté fejlődnek és szaporodnak.

A galandférgek teste leginkább egy hosszú szalagra emlékeztet. Közelebbről megvizsgálva láthatóvá válik, hogy a szalag kis szelvényekből áll össze hosszú lánccá.

szarvasmarha galandféreg vagy simafejű galandféreg

 A kifejlett állat teste három fő testrészből áll, ezek a "fej" (scolex), "nyak" (collum) és az ízelt test (strobila). A testtájak nevei megtévesztőek, hiszen az állatnak nincsen szája vagy bélcsatornája, ezért nem könnyű megállapítani, hogy vajon melyik a test feji vége.  
A "fej" egyben rögzítőszerv is, benne található az idegrendszer központja, rajta a szívógödrök, a horogkoszorú és tüskék. 

sertés galandféreg vagy horgas fejű galandféreg

A fejhez kapcsolodó "nyak" bimbózásra emlékeztető módon egyre újabb ízeket képez. A test ízeinek száma akár több ezer is lehet. Az egyes ízek működése meglehetősen önálló, a többi ízétől független működésű. Egy kifejlett galandféreg tehát a nyak által ivartalan bimbózással létrehozott egyedek összekapcsolódott füzérének is tekinthető.

A többi szelvényben csak ivarszerveket és petéket találunk. A galandférgek olyannyira alkalmazkodtak a más élőlény szervezetében való létezéshez, hogy még emésztőszerveik is visszafejlődtek és eltűntek. A tápanyagokat, az oxigént a teljes testfelületen át veszi fel. 

Az érett szelvények sorban leszakadnak a féreg testéről és a bennük felhalmozódott petékkel a gazda székletével együtt a szabadba kerülnek.

borsókák a marhahúsban

Amikor bekerülnek egy alkalmas köztigazdába, tehát marhába, disznóba, annak izomzatába furakodnak. Ott betokozódnak- "borsóka" lárvává alakulnak. A kifejlett féreg egy a köztigazdát elfogyasztó húsevő (ragadozó vagy dögevő) emlős, például az ember vékonybelében él, és több méteres hosszúságot is elérhet. Petéje is képes fertőzni az embert, ekkor a lárva az emberi izomzatban vagy agyban fejlődik ki.

A legveszélyesebb galandférgek közé tartozik a szarvasmarha-galandféreg (simafejű galandféreg)és a sertés-galandféreg (horgasfejű galandféreg). 

Hogyan fertőződhetünk meg velük? Ha nem megfelelően átsült (átfőtt) sertés vagy marhahúst (borsókás húst) fogyasztunk.

A gyógykezelés szempontjából talán a legnagyobb problémát okozó féregfertőzés kórokozója a háromtagú galandféreg (Echinococcus granulosus), mely 3-6 mm hosszú, főként kutyákban él. A külvilágba szóródó peték bekebelezésével fertőződnek a szokványos köztigazdák (sertés, juh, szarvasmarha), alkalmilag az ember is. A fertőzés leggyakrabban a gyermekkorban következik be.

A petékből a vékonybélben kelnek ki a lárvák, melyek a bélfalat átfúrva, elvándorolnak a különböző szervekhez. Rendszerint a májban vagy a tüdőben (ritkábban a csontokban és az agyban) telepednek meg, majd folyadékot tartalmazó, vastag falú tok, tömlő (ciszta) képződik körülöttük.

A tömlő növekedése nyomási tüneteket és az érintett szerv szövetének izgalmát okozhatja. A tömlő el is meszesedhet, de ez nem jelent automatikusan elhalást. A ciszta falának megrepedése, és a belsejében található testidegen fehérjék érintkezése a gazdaszervezet immunrendszerével, életveszélyes, allergia-szerű reakciót (anafilaxiás sokkot) eredményezhet.

A férgek anyagcserét is folytatnak, és a vékonybélen át felszívódó anyagcseretermékeik toxikusak, tehát károsak az emberi szervezetre. A bélben, a gyomorban gyulladásos folyamatok indulhatnak be, és ez gyomor- és bélgörcsöket okoz. Mellette hányás, szédülés, fejfájás, epileptikus rohamok is jelentkezhetnek, valamint lecsökken a vörösvértestek száma.

Fonálférgek vagy Hengeres férgek (NEMATODÁK) törzse

A fonálférgek (Nematoda) egy állattörzs, amelybe állati és növényi élősködők, valamint szabadon élő fajok tartoznak. Mintegy 20000 leírt fajukat ismerjük, de tényleges fajszámukat több százezerre becsülik.

Életmódjukat tekintve két csoportra oszthatóak: élősködők és szabadon élők. Megtalálhatóak a tengerekben, a félig sós- és édesvizekben, szikes vizekben, mohapárnákban, talajokban, avarban, trágyában stb. A szabadon élő fajok szerves törmelékkel, algákkal, gombafonalakkal, növényi nedvekkel, baktériumokkal táplálkoznak. A ragadozó fajok kisebb állatokat támadnak meg. Sok faj növényparazitává lett. Jelentős számban különböző állatfajok élősködői.

A fonálférgek nevüket cérnaszerűen vékony, hosszúk testalakjukról kapták.

Kültakaró

Csillózat nélküli kültakarójuk három rétegű, mely külső vázként szolgál:

1. A kutikula:  lipidekből és kollagénhez hasonló fehérjékből áll. Funkciója a féreg testében a  nyomás fenntartása, védelem a külső behatásokkal szemben, a parazita fajoknál a gazdaállat emésztőnedvei elleni védelem. A kutikula az egyed növekedése során többször cserélődik (vedlés).

2. Az epidermis: a kutikula alatti, azt létrehozó sejtes szerkezetű réteg.

3. Az izomréteg: az epidermis alatt futó izomréteg minden rostja egyetlen óriási sejtből áll. Minden izomsejtnek két része van: egy fibrillumokat tartalmazó, összehúzódásra képes talprésze, és egy összehúzódásra képtelen, az idegrosthoz kapcsolódó, szarkoplazmát és sejtmagot tartalmazó része.

Izomrendszer

Bőrizomtömlővel mozognak. A bőrizomtömlő csak a fonálférgekre jellemzően kizárólag hosszanti lefutású izmokból áll. Ezért a fonálférgek nem tudnak összehúzódni vagy emelkedni, ehelyett jobbra-balra hajladoznak és tekerednek.

Idegrendszer és érzékelés

Az izmokat két idegtörzs idegzi be. 

 A többi állattól eltérően, ahol az idegrendszer elemei (sejtek) nyúlnak az izomsejtek felé, itt az izomsejtek nyúlványai létesítenek kapcsolatot az idegrendszerrel. A hasi idegpályán idegdúcok sora figyelhető meg. Az általában kevés sejtből felépülő idegrendszer központja a feji végen található garatideggyűrű.

Különleges érzékelő szerveik a feji végen található amphidiumok és egyes csoportoknál (Secernentea) a farki végen található phasmidok.

Emésztőrendszer

 A szájnyílás a féregtest elülső végén nyílik. Ajkak veszik körül. Ha a szájüreget megvastagodott kutikula veszi körül, akkor szájtok a neve. A fajok egy részénél a szájüreg egyszerű, fegyvertelen; míg másoknál életmódtól függően szájszurony (stylus), fog, vagy tüskeszerű képződmények fordulnak elő.

A szájnyílás a kutikulával bélelt szájüregbe vezet, onnan tovább az izmos nyelőcsőbe. A nyelőcső izmos, két részre osztható. Utóbbiban vannak a nyelőcsövi mirigyek. A nyelőcső lehet sima, de számos fajnál két duzzanat  látható rajta.

A bélcsatorna egyszerű, izmok nélküli, egyrétegű hengerhám béleli. A testvégi csúcs közelében találjuk a bélcsatorna kivezető nyílását.

Keringés, légzés

A megemésztett táplálék hasznos elemeinek elszállítására nem áll rendelkezésre specializált keringési rendszer, és külön légzőszerv sincs az oxigén felvételére és elosztására. Ezt hívjuk diffúz légzésnek. Ehelyett minden, a tápanyagok és a melléktermékek a testüregben gyűlnek fel, amelynek tartalma a test két oldalán, hasi oldalon egy csatornában szabályozódik.

Tehát sem véredényrendszerük, sem légzőszervük nincs. A keringés funkcióját a testnedvek biztosítják, a légzés a kültakarón keresztül zajlik.

Szaporodás, egyedfejlődés

Váltivarúak. 

Ivarosan szaporodó állatok, a hímek többnyire kisebbek a nőstényeknél, emellett felismerhetőek a kampósan hajlított farokrészükről. A hímeknek egy vagy két pár heréje van. A nőstények a petéket azok érése és megtermékenyülése után rakja le. 

Az orsóférgek (aszkaridák) a bélcsatornában élnek. Mivel kapaszkodó szerveik hiányoznak, ezért folyamatosan a béltartalommal szemben mozognak. Élettartamuk 11-12 hónap. A fertőzött embernél megfigyelhető a bélműködés zavara, hasi fájdalmak, vérszegénység.

Az orsóféreg váltivarú: a nőstények hossza elérheti a 44 cm., a hímeké a 25 cm. A nőstény rendkívül termékeny, naponta 270 ezer petét rak a gazdaszervezet bélcsatornájába. Az ember bélcsatornájából a peték a széklettel a külvilágba kerülnek (9,10,11). 

Hogyan fertőződhetünk meg aszkaridával? 
A parazitapeték mosatlan zöldséggel, gyümölccsel, vízzel, esetleg a piszkos kezünkkel juthatnak a szervezetünkbe. 

Amikor a pete (1) a gyomorba (2) ér kikelnek  a lárvák (3) és bonyolult utat járnak be a szervezetben. Ezt, ennek állomásait, vázlatosan így lehet leírni: gyomor (2)→ máj (4) → szív (5) → 

tüdők (6) → szájüreg (7) → bélcsatorna (újra) (8). Mire 

megteszik ezt a kört többször vedlenek és végül ivarérett

 férgekké fejlődnek. 

A másik elterjedt emberi élősködő  a hegyesfarkú giliszta (cérnagiliszta). 
Ez egy kisméretű féreg (nőstény kb. 10 mm, hím 5 mm), ami a bélcsatornában élősködik. 

Mint az orsóféreg, a hegyesfarkú giliszta is anyagcseretermékeivel ("kakijával") mérgezi az emberi szervezetet. Leggyakrabban gyerekekben élősködik. A megtermékenyített nőstény éjszakánként a végbélredőkbe rakja petéit és váladékával ingerli azt. Viszkető érzés lép fel, és amikor az ember megvakarja a kezén marad a parazita petéje. A szennyezett kézzel a parazita petéje újra bekerülhet a bélcsatornába. 

Tehát hogyan fertőződhetünk meg  hegyesfarkú gilisztával? Ha nem tartjuk be az alapvető higiénés szabályokat (evés előtt kezet kell mosni, VC-használat előtt és után úgyszintén)

Olvasd el újra, ha nem tudsz válaszolni a kérdésekre!

1. Milyen testszimmetria jellemző a férgekre?
2. Mi a kutikula?
3. Mi a férgek "mozgásszerve"?
4. Mi jellemzi a laposférgek bélrendszerét?
5. Milyen típusú a laposférgek idegrendszere?
6. Kit nevezünk végső gazdának és kit köztes gazdának?
7. Mikor fertőződhet meg az ember májmétellyel?
8. Milyen a macsakamétely életciklusa?
9. Hogyan fertőződhetünk meg macskamétellyel?
10. Mi a borsóka?
11. Hogyan fertőződhetünk meg galandférgekkel?
12. Miért nevezhetjük a háromtagú galandférget az egyik legveszélyesebb féregnek?
13. Hogyan fertőződhetünk meg aszkaridával? 
14. Hogyan fertőződhetünk meg  hegyesfarkú gilisztával?

A férgesség megelőzésére javasolt szabályok:

1. A leggyakoribb fertőző forrás a kedvenc háziállat. A macska fonalférgeinek petéi pl. a szőrzethez is tapadnak. Ebben rejlik a megelőzés leghatékonyabb eszköze is. A gyerekek ne aludjanak egy ágyban a kutyával, macskával. Az állatok ne nagyon nyalogassák végig a kicsiket. A homokozóba ürítő állatokat tartsuk távol a gyerekek ezen játszóhelyétől.
2. Mindig tartsuk be a személyes higiénia szabályait. a rendszeres, gondos, szappanos kézmosás, körömkefe és saját törülköző használata.
3. A salátákat, gyümölcsöket  igen alaposan tisztítsuk meg.
4. Csak ellenőrzött, tiszta helyről vásároljunk húsokat.
5. A húsokat csak átfőve, átsütve fogyasszuk.
6. Ne simogassuk meg a vad vagy kóbor állatokat.
7. Csak olyan helyen (szabadvízben vagy strandon) fürdőzzünk, ahol ellenőrzik a víz minőségét. Semmiképpen ne fürödjünk olyan helyen, ahol a közelben állatokat legeltetnek!