AZ AKUSZTIKUS KOMMUNIKÁCÓ

Az állatok hangadási jelrendszerén és hallásán alapul az akusztikus kommunikáció. A hangjelzések főleg akkor segítik elő a társas érintkezést, amikor a látási vagy a szaglási ingerek nem érvényesülhetnek.
Az alacsonyabb rendű állatok közül fejlett hangadás és hallás a rovaroknál alakult ki. A rovarok hangjelei részben az ivari pár hívására szolgálnak, részben az egyedfelismerésben segítik az állatokat.

A kétéltűek hangjelzései a szaporodással kapcsolatosak.

Sok békafajnál kiemelt szerep jut a szaporodási időszakban a hangadásnak, amelyet felfújható torokzacskók segítségével végeznek el, ez azonban nem minden fajra jellemző.

A békák hívójelzésére kórusban mind a hímek, mind a nőstények válaszolnak, ha az távolról érkezik.. Ha viszont közelebbről hangzik a hívójel,  az vonzólag hat a nőstényekre.

A madarak jelrendszere a legváltozatosabb az összes állatfaj közül.

Ezek egy része a fajra jellemző öröklött hangjelzések, másik részét az egyedi élet során tanulja meg az állat.
Minden feketerigó hím a fajra jellemző dallamot énekli, de mindegyik valamiben eltér a másik énekétől. Ez az eltérés teszi lehetővé azután, hogy párja és fiókái azonnal meg tudják különböztetni a szomszéd területen élő hímektől.
Az egyedi változékonyságot a fiatalkorban tanult elemekkel való kibővítés okozza.

Az emlősök hangjelzései között megtalálható az ultrahang használata is.

A delfinek másodpercenként akár 800 irányított hangot is kibocsátanak a fejük elülső részén található képződményen keresztül.
A hang frekvenciája az ultrahang-tartományba esik. A hangsugár az adott objektumról visszaverődik, amit egy, az alsó állkapocsi csontban lévő üregben fognak fel. Ennek a csontnak az alsó része továbbítja a jelzést a közép-, majd a belső fülhöz, ahonnan az agy hallóközpontjába jut az ingerület, és vizuális jelekké fordítódik.
Így az állat meg tudja határozni a vízben lévő objektumok távolságát, méretét és alakját, sőt, a sebességét és irányát is. Ez nemcsak a tájékozódásukat segíti elő, hanem ennek alkalmazásával vadásznak is.
A palackorrú delfinekről megállapították, hogy „neveket” használnak bemutatkozásra, és egymás azonosítására: víz alatti füttyjeleikben mindegyikük egy-egy egyéni, jellegzetes sorozatot használ, és egymáshoz is ilyen jelekkel szólnak.